Vízilabda OB I.

2020.02.07. 17:56

A felsőházért szállnak harcba Budapesten a somogyi pólósok

A felsőházba kerülés szempontjából igen fontos mérkőzést vív szombaton 17 órai kezdettel a Kaposvári Vízilabda Klub. Az E.ON férfi vízilabda OB I. alapszakaszának tizenegyedik fordulójában ugyanis a B jelű csoport negyedik helyén álló BVSC-Zugló otthonában ugranak majd medencébe Surányi László tanítványai.

Klein Péter

KVK-Vasas

A két csapatot jelenleg nyolc pont választja el egymástól a tabellán, így somogyiaknak csak a pontszerzés után van reális esélyük a bekerülni a legjobb nyolc együttes közé.

– Számunkra szombaton kezdődik a bajnokság – nyilatkozta Surányi László, a Kaposvári VK vezetőedzője. – Sokat elemeztük a BVSC játékát, rengeteget készültünk erre a mérkőzésre, bízom benne, hogy ez a sok munka meglátszik játékunkon. A saját ritmusunkban kell majd vízilabdáznunk. Tudjuk, hogy a BVSC egy jó és erős csapat, de egyszer már sikerült őket legyőznünk, most pedig megpróbáljuk másodszorra is. Nagyon fontos lenne számunkra a három pont, akárcsak a budapestieknek, hiszen, ha ők nyernek szinte biztos, hogy bekerülnek a legjobb nyolcba. Óriási téttel bír ez a találkozó, hiszen, ha kikapunk, akkor már csak matematikai esélyünk van a felsőházba kerülésre. Szerencsére mindenki egészséges és már eltiltottunk sincs, így komplett kerettel várjuk a találkozót.

Az előző fordulóban a Kaposvári VK nagyon jól kezdett az Eger ellen, hiszen két negyeden át tartotta a lépést a válogatottakkal megtűzdelt gárda ellen. Ha ezt a formát sikerül átmentenie Juhász-Szelei Norbertéknek erre a fordulóra, akkor nagy esély kínálkozik a pontszerzésre. Az pedig szintén bizakodásra adhat okot, hogy ősszel, a Csik Ferenc Versenyuszodában kétgólos KVK siker született.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában