nba

2018.05.09. 07:47

A Golden State és a Houston jutott a főcsoport-döntőbe

A címvédő Golden State Warriors és a Houston Rockets is bejutott az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) nyugati főcsoport-döntőjébe.

Otthoni győzelmével mindkét csapat 4-1-re nyerte párharcát az elődöntőben.

A Golden State kezdőcsapatából négyen oroszlánrészt vállaltak a New Orleans Pelicans elleni győzelemből: Stephen Curry 28, Kevin Durant 24, Klay Thompson 23, míg Draymond Green 19 pontot szerzett. A záró negyedet a vendégek 11 ponttal nyerték meg, de a harmadik felvonás közepén már 26 pontos előnyben is lévő házigazdák győzelmét így sem fenyegette veszély. A Pelicans az utóbbi 31 mérkőzéséből immár 28-at veszített el a Warriorsszal szemben. Utóbbi csapat sorozatban a 15. hazai playoff-mérkőzését nyerte meg, amellyel beállította a Chicago Bulls 1990-ben és 1991-ben elért ligarekordját.

A houstoni Chris Paul 41 pontot gyűjtött, ebből 20-at az utolsó negyedben, amely játékrész döntőnek bizonyult a Utah Jazz elleni ötödik összecsapáson. A vendégek a harmadik felvonás végén még 78-75-re vezettek, de a házigazdák lehengerlő záró etappal fordítottak.

A Warriors sorozatban negyedszer jutott be a főcsoport-döntőbe, 2015-ben és tavaly a bajnoki trófeát is megszerezte. A rájátszások során ebben az időszakban kétszer találkozott a Houstonnal, amelyet 2015 tavaszán szintén a főcsoport döntőjében, míg egy évvel később már az első körben búcsúztatott. Az összesítést tekintve mindkétszer 4-1-gyel.

Eredmény:

főcsoport-elődöntő, Nyugat:

Houston Rockets-Utah Jazz 112-102

A Houston 4-1-re nyerte a párharcot.

Golden State Warriors-New Orleans Pelicans 113-104

A Golden State 4-1-re nyerte a párharcot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!