kosárlabda

2019.01.04. 18:40

A Gyakorlótól ért a válogatottig a kaposvári lány

Bár még csak tizenhét éves a kaposvári Varga Eszter, de már így is nehéz lenne az összes eredményét leírni, melyet kosárlabdázóként elért.

Molnár G.

Az Adria Ligában bronzérmet szerzett, a diákolimpián 2017-ben arany, 2018-ban pedig ezüstéremmel zárt csapatával. Az U18-as 3X3-as magyar bajnokságban 2017-ben bronzérmet szerzett, 2018-ban pedig a dobogó második fokára állhatott fel. A 2017-es kadett országos bajnokságon negyedik, majd egy esztendőre rá a junior ob-n a harmadik helyezett együttes tagja volt. A Szolnokon rendezett 3X3-as Európa-bajnoki selejtezőn megválasztották az MVP-nek. A fiatal tehetség nem csak a sportban jeleskedik, ugyanis kitűnő tanuló, így a Jó tanuló, jó sportoló miniszteri kitüntetést is kapott.

A fiatal lány a Dross Zoltán irányította Gyakorló DSE-ben tanulta meg a sportág alapjait, mely a jelek szerint nagyon jól sikerült, hiszen még általános iskolás volt, amikor meghívták egy korosztályos válogatóra, s be is választották a bővebb keretbe, majd nem sokkal később azzal hívták fel, Pécsen folytassa tovább sportpályafutását, így került a Rátgéber Kosárlabda Akadémiára. Kaposváron Deák Zsuzsanna, Bödő Noémi, Elek Csaba és Pöttendi Gábor volt az edzője.

Varga Eszter a pécsi PTE Babits Mihály Gimnáziumában kezdte meg a középiskolai tanulmányait. Emellett a kosárlabdára is mindig nagy hangsúlyt fektetett. 2016 óta tagja az U18-as 3X3-as válogatott keretnek, ráadásul tavaly az 5X5-ös válogatottba is behívták. Itt a harmadik edzés után szűkítették a kört, de Eszter így is tagja maradt a nemzeti csapatnak.

Varga Eszter jelenleg a PEAC-Pécs Női Kosárlabda Klubban pattogtat. A junior együttes mellett már az NB I/B.-ben is játszik, sőt az NB I/A-s csapatban, azaz az élvonalban is bemutatkozott. Már nem a juniorok, hanem a felnőttek edzésén vesz részt. A fiatal lány első fellépése a legmagasabb osztályban igen emlékezetesre sikeredett. Sopronban, a listavezető, ebben a bajnoki szezonban hibátlan Sopron Basket ellen debütált az élvonalban, s a pályán töltött hét perc alatt dobott egy triplát és szerzett egy lepattanót.

Hab volt a tortán, hogy a két ünnep között Völgyi Péter és szakmai stábja vezetésével rövid összetartáson vett részt az U18-as leány kosárlabda-válogatott, s a Rátgéber Kosárlabda Akadémia három tehetsége is meghívót kapott a programra, köztük Varga Eszter is.

A PEAC-PÉCS Pingvinek tagjaként a Bajai NKK ellen játszottak a HEPP Kupa négyesdöntőjébe jutásért. A kaposvári lány huszonkettő perc alatt öt ponttal, négy lepattanóval, valamint öt gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez, így bejutottak a Final Fourba.

Mivel – ahogy már fentebb említettük – Varga Eszter kitűnő tanuló, így válogathat a továbbtanulási lehetőségek között. Ahogy édesanyja fogalmazott, a közgazdasági irány érdekli a legjobban, de a mérnöki pálya is vonzó számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában