labdarúgás

2018.12.23. 16:49

A harmadik helyről várja a tavaszt a Rákóczi FC

Újoncként az igen előkelő harmadik helyen zárta a Merkantil Bank Liga NB II. őszi szezonját a Kaposvári Rákóczi FC. A csapat sikeréről a vezetőedzőt, Waltner Róbertet kérdeztük.

Klein Péter

Kaposv‡ri R‡k—czi-òjpest,Magyar kupa

– Az NB III. Nyugati csoportját megnyerve, pár hét pihenővel vágtak neki a másodosztálynak. Mennyire volt nehéz felvenni a ritmust?

– Nem volt egyszerű – válaszolta Waltner Róbert. – A harmadosztály megterhelő volt, mert folyamatosan győzelmi kényszer alatt játszottunk. Nehéz úgy futballozni, hogy tudod, minden meccset hozni kell, mert az Ajka szorosan ott volt mögöttünk. Megnyertük a bajnokságot, de ez fizikálisan és mentálisan is megterhelte a játékosokat, és minket, edzőket is. Összesen két hét pihenővel kezdtük el a felkészülést az NB II.-re, ami igen kevés. Sok új játékos érkezett, akik erősítést jelentettek, de őket be kellett építeni, össze kellett szoknia a csapatnak. Lehet, hogy ennek tudható be, hogy az első három meccsen két pontot szereztünk. Hozzáteszem, fel kellett vennünk a ritmust, mert az ellenfelek könyörtelenül kihasználták a hibáinkat. Ezt is nézhetjük más szempontból, hiszen csak egyszer kaptunk, ráadásul attól a csapattól, amely az első helyről várja a tavaszt. A bajnokság őszi felének végére, hiába volt még hátra húsz forduló, már csak egy vereséget szenvedtünk. Ez remek teljesítmény. Sőt a többi együttessel ellentétben, az utolsó hét mérkőzésünkön nem maradtunk alul, sőt ebből hat alakalommal gólt sem kaptunk.

– Versenyben vannak azokkal a csapatokkal, amelyek a feljutásért küzdenek. Gondolta volna ezt a szezon elején?

– Nem gondoltam, hogy a dobogón fogunk telelni, de abban reménykedtem, hogy meglepetést okozunk. Nem gondolkodtunk helyezésben, csak azt szerettem volna, ha ott vagyunk a tabella első felében. Előttünk jelen pillanatban csak két csapat van. A Zetének ugyanannyi pontja van, mint nekünk, a Gyirmótnak pedig kettővel több. Mind a két klub fel akar jutni, jól ismerem a körülményeiket, főleg a Zalaegerszegét. Tapasztalat együttes, hiszen – sajnos – évek óta az NB II.-ben szerepel. Nálunk ez a tapasztalat hiányzik, van olyan játékosunk, aki a megyei első osztályban is játszott, majd utána két éven keresztül az NB III.-ban. Nem mindegy, hogy harmadosztályú csapatok ellen készülsz és játszol hétről-hétre, vagy másodosztályúak ellen. Hozzá kell szokni, teljesen más az iram. Ráadásul nincs akkora szakadék az NB II. és a NB I. között, mint a NB III. és az NB II. között. Ennek ellenére a teljesítményünk kiváló, óriási dolognak tartom, hogy annyi pontot szereztünk, mint a ZTE, és, hogy csak két vereségünk van, az azt mutatja, hogy nagy tartása van a csapatnak.

– Ez a legkevesebb az NB II., a csapat védekezése tehát kiváló.

– Ezt egy összetett dolog. Csapatként dolgozunk, a siker közös. A pálya-, a kapus-, a rehabilitációs és az erőnléti edző is beleteszi a munkát. Próbálunk odafigyelni a csapategységre és a klubházon belüli jó hangulatra. Mint vezetőedző nekem kell meghoznom a döntéseket, én jelölöm ki a kezdőcsapatot, én találom ki a taktikát, de a munka közös, mindenki hozzátett az eddig elért sikerekhez.

– Mivel tölti a szünetet?

– Minden évben megfogadom, hogy megpróbálom kipihenni magam, nem gondolok a labdarúgásra. Szeretnék feltöltődni a következő félévre. Az ünnepeket a családommal töltöm, Zalaegerszegre is elutazunk a feleségem szüleihez.

Két fronton is helyt álltak a kaposvári labdarúgók

Január elején kezdi a felkészülést a Rákóczi, amely a Magyar Kupában is érdekeltek lesz.

– Remélem, hogy jól sikerül majd a felkészülésünk, hiszen ezen nagy hangsúly van – mondta Waltner Róbert. – A múltban általában hat hét állt rendelkezésre a felkészüléshez, ez most négy, maximum öt hétre szűkül. A vezetőedzőknek meg kell választani a terhelés és a pihenés arányát, úgy, hogy a következő félévre legyen a játékosoknak erőnléte, ugyanakkor frissek is legyenek. Remélem, a mi elképzelésünk beválik. A bajnokságban megpróbálunk úgy teljesíteni, hogy hasonló, szép sikerekben legyen részünk. Azt nem ígérhetem meg, hogy minden mérkőzésünket megnyerjük, de azt igen, hogy mindig győzelemre játszunk. A Magyar Kupában is helyt álltunk, ez jövőre még nagyobb terhelést jelent majd, hiszen még minimum két szerdán kell pályára lépnünk. A többi csapat, akikkel versenyben vagyunk már nem áll a kupában, az első négy közül csak mi vagyunk bent. Megterhelő lesz, de megpróbálunk jól kijönni, hogy a bajnokságban ezt ne lehessen megérezni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában