Sportsiker

2019.01.31. 11:55

A Kaposvári Egyetem lett a második legeredményesebb

 A Magyar Egyetemi-Főiskolai Bajnokságokban a 2018-ban elért összesített eredmények alapján a második helyen végzett a kaposvári campus az egyetemek rangsorában.

Molnár Gábor

Fotó: ANDRASSY Zoltan

A Kaposvári Egyetem vezetése a sikerben részt vett sportolókat, edzőket, csapatvezetőket szerdán köszöntötte.

– Hat egyetemi bajnoki címet nyertek egyéniben és csapatban a sportolóink, az itt tanulók tizenöt sportág közül válogathatnak, s kulturált körülmények között készülhetnek – mondta Szerb György, a Kaposvári Egyetem Sportiroda és Létesítményközpont igazgatója. – Ez egy kis egyetem nagy pillanata, hiszen a második helyen végeztünk az egyetemek rangsorában. Ezért a sikerért közösen dolgoztunk meg és köszönet illet mindenkit, különösen az egyetem vezetését, hiszen a három évvel ezelőtt megfogalmazott álmainkat támogatták.

Szávai Ferenc rektor miután köszöntet mondott az elért sikerekért, felidézte: amikor a diplomaosztón elhangzott, hogy a Kaposvári Egyetem megkapta a Sportlétesítményekért címet, s hogy másodikok lettek az országos rangsorban, bizony még Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár is nézett egy nagyot.

– Aki a sportba és az oktatásba fektet, az a jövőbe fektet – emelte ki Dér Tamás, Kaposvár alpolgármestere. – Az edzéseken és a tanórákon elvégzett munka évek múlva meghozza a gyümölcsét. Hangsúlyozta: köszönet jár az egyetemnek az elért eredményekért, a sportfejlesztésért elnyert díjért és a közösségépítésért, hiszen az oktatók nem azt mondják, menjetek és csináljátok, hanem azt, gyertek utánunk és sportoljunk együtt.

Az érmes helyezést elért sportolók

Egyéni: Szerb Boglárka (terep-akadályfutás, 1. hely), Szerb András Bence (terep-akadályfutás, 1. hely), Oszoli Mihály Gábor (terep-akadályfutás, 3. hely). Csapatok: terep-akadályfutás 2. hely (Kiskó Borbála Mária, Szerb Boglárka, Oszoli Mihály Gábor, Szerb András Bence), terep-akadályfutó

Csapat: 3. hely (Dömötörfy Nikoletta, Schweitzer Dorina, Farkas Balázs, Virág Erika), férfi röplabda 1. hely (Bögöly Gábor – csapatkapitány, Csupor Bence Zoltán, Hegedüs Balázs, Kalmár Ákos, Keen Cameron Illés, Kulcsár Adrián, Sántosi Péter, Szerb András Bence, Tóth István, csapatvezetők: Szerb György, Kiss Zoltán), női röplabda 2. hely (Horváth Alexandra – csapatkapitány, Duduka Ingrid, Hanusz Réka, Koczka Adrienn, Koltai Emese, Pintér Zsanett, Rák Rebeka, Sólyom Beatrix, Szivós Ildikó Zsuzsanna, Tórh Eszter, csapatvezető: Faludy András), női strandröplabda 1. hely (Horváth Alexandra, Rák Rebeka).

Köszöntötték még Bence Balázs lovastornászt, aki a dortmundi Világkupa-döntőben a hatodik lett és Harsányi Ádám lábteniszezőt, aki a világbajnokságon egyéniben az ötödik helyen zárt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában