labdarúgás-előzetes

2019.04.12. 13:58

A kiesés és a bronzérem szempontjából is fontos lenne a siker

A BFC Siófok a Dorogi FC együttesét fogadja, míg a Kaposvári Rákóczi FC Nyíregyházára látogat a Merkantil Bank Liga NB II. 32. fordulójában.

Keszthelyi Zoltán, Klein Péter

A négy forduló óta nyeretlen, a tabellán tizennegyedik Dorogot fogadja a BFC Siófok vasárnap, 17 órakor. Hat pont a különbség a bajnoki tabellán a két együttes közt, melyek tavasszal hasonló formát mutatnak. A kék-sárgák csak eggyel gyűjtöttek kevesebbet, mint az utoljára március hatodikán nyerő dorogiak, akik a téli szünet utáni tíz bajnokin tizenhét gólt kaptak, aminél rosszabb védekezése tavasszal csak a Vasas, Vác és Cegléd triónak van. Ezek alapján megszerezhető az újabb győzelem, ám ha hozzátesszük, hogy az edzőváltás sem hozott változást a balatoniak produkciójában már árnyaltabb a kép. A legutóbbi fordulóban egy pocsék napot kifogó, egymás után háromszor kikapó Vác otthonában buktak el nyert helyzetből.

Hazai oldalon Horváth Károly a győzelem ellenére elismerte, hogy nagyon gyenge találkozót játszottak és még akkor finoman fogalmazott. Remélhetőleg ez a vereség és a mutatott produkció azonban nagy segítéségére volt Márton edzőnek a jobb folytatáshoz, bizonyos döntései átgondolásához. Változtatás a kezdőben két forduló után biztosan lesz, hisz Horváth Attila és Balogh Benitó hiányozni fog eltiltás miatt. Hét bajnokival a vége előtt, hat pontra a kiesésétől nagyon kellene egy a folytatás szempontjából megnyugtató siker az ellen a Dorog ellen, melyet amióta feljutott a másodosztályba még egyszer sem sikerült legyőzni.

A középmezőnyhöz tartozó Nyíregyháza Spartacus FC otthonában lép pályára a Kaposvári Rákóczi FC vasárnap 18 órakor. A két nagy élvonalbeli múlttal rendelkező együttese összecsapását az M4 Sport is műsorra tűzi. A nagy távolság miatt a kaposváriak már szombat délelőtt útra kelnek, s Kisvárdán készülnek fel a találkozóra. Kikapcsolódásként pedig este megtekintik a Kisvárda–Diósgyőr első osztályú bajnokit.

Hosszú út lesz

Három nyeretlen mérkőzéssel a háta mögött utazik Nyíregyházára a Kaposvári Rákóczi FC együttese. A somogyi zöld-fehérekre egy hosszú, több mint négyszáz kilométeres út, illetve egy újabb nehéz mérkőzés vár a nyírségi városban. Waltner Róbert tanítványai ugyanis hullámvölgyben vannak, hiszen eddig még nem fordult velük elő az, hogy két egymás követő bajnokin is vesztesen hagyják el a pályát. Ezek ellenére őrzik harmadik helyüket a kaposváriak, hiszen, holtversenyben az élen álló Zalaegerszeggel továbbra is a legkevesebb vereség szerepel a nevük mellett. Beliczky Gergőék négy ponttal előzik meg a negyedik helyen álló Vasast, így a hátralévő mérkőzésen már nem engedhetnek ki, ha meg akarják tartani az erőn felüli teljesítménnyel megszerzett harmadik helyet. A tabella tizenegyedik helyén álló szabolcsiak ellen újra el kell kezdeniük a pontgyűjtést a zöld-fehéreknek, mint ahogy tették azt ősszel is, amikor is Szakály Attila és Nagy Richárd találataival begyűjtötték a három pontot.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában