videók!

2018.12.07. 19:47

A sakkfigurák is táncra perdültek a Látványsport Fesztiválon

Tizenhét egyesület 263 táncosának szemkápráztató produkciói szórakoztatták és varázsolták el a nézőket az idei, immár tizenkilencedik alkalommal megrendezett Kaposvári Látványsport Fesztiválon.

Klein Péter

Azt már előre borítékolni lehetett, hogy a fellépők idén is elkápráztatják előadásaikkal a lelkes publikumot a XIX. Kaposvári Látványsport Fesztiválon. Ahogy minden évben, ezúttal is zsúfolásig megtelt a Kaposvári Sportcsarnok, ahol tizenhét fellépő csapat mutatta be a hónapok alatt tökélyre fejlesztett produkcióját.

Az évről-évre egyre népszerűbbé váló rendezvényt Dér Tamás, Kaposvár alpolgármestere köszöntötte. Elmondta, tizenkilenc évvel ezelőtt azért hozták létre a fesztivált Szerb György ötletgazdával, hogy a kaposvári fiatalok kedvet kapjanak a tánchoz. Hozzátette, a rendezvény évről-évre népszerűbb, már korlátozni kell a nézők létszámát. Dér Tamás kiemelte: jövőre, az újonnan felépülő Kaposvár Arénában akár négyezer néző is részt vehet majd a fesztiválon.

Ezt követően már a táncosok vették birtokba a színpadot, akik Hawaiitól a párizsi Moulin Rouge-on keresztül Rio de Janeiroig kalauzolták a közönséget. Elsőként a Takács Amarilla Táncstúdió növendékei elevenítették meg Hófehérke mesevilága, majd a Nita DC táncosai egy erőt sugárzó produkcióval bírták tapsra a nézőket.

Az idei fesztiválon két újoncot is avattak, hiszen előszőr mutatták meg tudásukat a közönségnek a Lorántffy Zsuzsanna Református Iskola növendékei valamint a Kinizsi Lakótelepi Tagiskola lányai. A kisfaludysok Hawaii kalauzolták el a közönséget, Bakó-Sas Médea tanítványai pedig bebizonyították, hogy a kalózok a táncot is magas szintén űzik. A Crystal SC produkciójában életre kelt sakkfigurák pedig azt igazolták, hogy nem kell mindig ragaszkodni a bevált lépésekhez.

 

Bővült az Aranyklub

A szakmai zsűri, melyben Molnár Gábor, a Somogyi Hírlap sportújságírója is helyet foglalt nyolc csapatot jutalmazott aranyminősítéssel. Köztük a Chameleon Poledance csapatát, amely Egy kis varázslat című előadásában Harry Potter történetét dolgozta fel. Az Ametiszt Tánc SE stewardesseinek remek előadása egészen a felhők fölé vitte a közönséget. A Bódis-Nagy Katinka Táncstúdió növendékei egy hamisítatlan riói karneváli hangulatot teremtett a hideg kaposvári estébe. A Kapos Dynamic SE szinkronúszói pedig idén is megmutatták, hogy nemcsak a vízben, a szárazföldön is kiválóan mozognak.

A hagyományokhoz híven idén is tovább bővült a Kaposvári Látványsport Fesztivál Aranyklubja. Ezúttal hatan írhatták be nevüket a nagykönyvbe: Horváth Dóra (Bakó-Sas Fitness SE), Szücs Boglárka (Crystal SC), Hatta Rebeka (Nita DC), Németh Cintia (Nita DC), Matucza Tímea (Team Kaposvár) és Récsei Orsolya (Team Kaposvár).

Az idei fellépők ismét remek minősítéseket kapta a zsűritől. A tizenhét csapatból nyolc arany-, míg kilenc ezüstminősítésben részesült a XIX. Kaposvári Látványsport Fesztiválon.

Aranyminősítésben részesültek: Nita Dance Club Egyesület – Home (Felkészítők: Rostás Csilla és Vas-Imre Norbert), Munkácsy Mihály Gimnázium – Let’s go girls (Felkészítő: Oláh Dóra), Chameleon Poledance – Egy kis varázslat (Felkészítő: Bence-Kiss Krisztina), Nita Dance Club Egyesület – Moulin Rouge (Felkészítő: Rostás Anita), Bakó-Sas Fitness SE – Kalózok a tengeren (Felkészítők: Bakó Sas Médea és Forgács Petra), Ametiszt Tánc SE – Stewardess girls (Felkészítő: Simonyi Hornyák Hajnalka), Crystal SC – Első lépés (Felkészítők: Takács-Békési Zsanett és Horváth Rebeka), Team Kaposvár Sportklub – Katona dolog (Felkészítők: Farkas-Balázs Barbara és Falvai Dániel).

Ezüstminősítést kaptak: Takács Amarilla Táncstúdió – Hófehérke és a hét törpe (felkészítők: Takács Amarilla és Antal Katinka), Lorántffy Zsuzsanna Református Iskola – CandyMan (Felkészítő: Simonyi Hornyák Hajnalka), Kinizsi Lakótelepi Tagiskola – Kinizsis lányok (Felkészítők: Olsovszky Ottília és Táczli Réka), Team Kaposvár Sportklub – Hajlakk (Felkészítők: Farkas-Balázs Barbara és Falvai Dániel), Honvéd Utcai Tagiskola – High School Musical (Felkészítők: Kaszás Levente és Bognár Alexandra), Kisfaludy Utcai Tagiskola – Hawaii tánc (Felkészítő: Simonyi Hornyák Hajnalka), Bódis-Nagy Katinka Táncstúdió – Rió (Felkészítő: Bódis-Nagy Katinka), Kapos Dynamic SE – Titok (Felkészítő: Ledniczky Patrícia), Mikrokozmosz Művészeti Iskola – Fabulous Swing Dance (Felkészítő: Simonyi Hornyák Hajnalka).

Néhány produkció a fesztiválról

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában