Járvány

2020.04.20. 10:55

A tízszeres világbajnok szerint jó döntés volt az olimpia halasztása

Alexander Slafkovsky, tízszeres világbajnok szlovák szlalom kenus annak ellenére is jó döntésnek tartja a tokiói olimpiai elhalasztását, hogy négy sikertelen hazai válogatót követően már nagyon várja az ötkarikás játékokon való bemutatkozást.

Slafkovskyt a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) honlapja idézte, a szlovák versenyző kiemelte: nem lett volna tisztességes úgy megrendezni az olimpiát, hogy nem egyenlők a feltételek.

„Méltánytalan lenne azokkal a sportolókkal szemben, akik a jelenlegi helyzetben nem tudnak edzeni. Szlovákiában valamit még tudunk azért csinálni, de valójában mindannyian »egy csónakban evezünk« most.

Nem mondhatjuk azt, hogy minden rendben, készüljünk, versenyezzünk, amíg a világ több része le van zárva” – nyilatkozta. Hozzátette: a világjárványt követően el kell jutni addig a pontig, ahol már mindenki és minden biztonságban lesz, így képes edzeni, megfelelően felkészülni, mielőtt újraindul a versenyszezon.

A 37 éves Slafkovsky 12-szeres vb-érmes – csapatban tíz alkalommal lett világbajnok, egyéniben kétszer második -, Európa-bajnokságon pedig 20 alkalommal állhatott dobogóra, de olimpiára még egyszer sem sikerült kijutnia. A versenyző elmondta: nem érte váratlanul az olimpia elhalasztása, fel volt rá készülve.

„Azt mondtam magamnak, hogy rendben, ez a döntés született, készüljünk fel az előttünk álló, következő feladatra. A probléma most az, hogy egyelőre nem tudjuk, mi is ez a feladat”

- nyilatkozta. Slafkovsky bár reményét fejezte ki, hogy nyár közepére ismét a megszokott mederben zajlik majd az élet, az Egyesült Államokban kialakult helyzet miatt úgy fogalmazott: nem úgy tűnik számára, hogy „a világ nyárra rendben lesz”.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!