quadratlon

2019.07.21. 16:04

A világ legjobbjai mérték össze felkészültségüket a Desedánál

Sprint távú quadratlon világbajnokságnak adott otthont a Deseda tó és környéke. Az viadalra nyolc ország legjobb versenyzői érkeztek, hogy összemérjék tudásukat.

Klein Péter

Világszínvonalú eseménynek adott otthont a Deseda tó, valamint környéke, hiszen a legjobb quadratlonosok adtak számot felkészültségükről. A versenyzők között ott voltak az aktuális világbajnokok a cseh Tomas Svoboda és a német Lisa Teichert is, akik megvédték címüket a 750 méter úszásból, 20 kilométer kerékpározásból, 4,5 kilométer kajakozásból, valamint 5 kilométer futásból álló távot.

– Ezelőtt két quadratlon versenyt rendeztünk a Desedán, így izgalommal vártuk a világbajnokságot – nyilatkozta Péter Attila, főszervező. – Első alkalommal egy magyar kupa futamot rendeztünk, melyen sok tapasztalatot szereztünk. Szerencsére Kaposváron van ennek a sportágnak az egyik legjobba, Csima Ferenc, aki rengeteg szakmai segítséget adott nekünk. A tavalyi évben egy világkupa futamot szerveztünk és ennek a rendezésnek a kapcsán a Nemzetközi Quadratlon Szövetség (WQF) megbízott bennünket a sprint távú világbajnokság megrendezésével.

 

– A világbajnokságra nyolc országból érkeztek versenyzők – tette hozzá Péter Attila. – A kerekpározást sikerült forgalomtól elzárt területre vinni, a futópályát pedig a toponári strandon alakítottuk ki. A résztvevőknek tetszett a helyszín, sokan gratuláltak. Amire büszkék vagyunk, hogy a sportág két férfi világbajnoka is eljött: cseh Tomas Svoboda és a belga William Peters. A váltók közül ki kell emelnem a cseheket, akik az utolsó pillanatban neveztek, a futó emberük pedig David Svoboda, Tomas Svoboda testvére, aki 2012-ben öttusában olimpiai bajnoki címet szerzett.

– Nagyon jól sikerült a verseny, a szervezőgárda minden igényt kielégített – mondta Csima Ferenc, aki abszolútban a harmadik, míg kategóriájában az első helyen ért célba – Ezt több versenyző is megerősítette, hiszen tetszett nekik a helyszín és a körülmények. A szervezésben első sorban a vizes részekben nyújtottam segítséget, mivel Péter Attiláék nagy tapasztalattal rendelkeznek a triatlon versenyekkel kapcsolatosan. A teljesítményemet illetően ezt vártam magamtól. A cseh és a belga versenyző nagyon gyors, nem tudtam utolérni őket.

Több kategóriában is somogyi sportoló zárt az élen

A versenyen az MG Produkt Kaposvári AC, a Kaposvári Vízügyi SC (KVSC) és a Sarkpont Kajak-Kenu és Quadratlon SE sportolói is rajthoz álltak. A nőknél az U17-esek mezőnyében, míg a férfiaknál az U17-es, az U19-es és a masters1 kategóriában is helyi versenyző állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára.

– Fárasztó verseny volt – mondta az U17-es győztes Stadler Dóra, a KVSC sportolója. – Kajakosként természetesen ez a szám sikerült legjobban, míg a kerékpár a leggyengébben, de ehhez az is hozzájárult, hogy nem rendes versenybiciklivel indultam.

– Végig kemény verseny volt – fogalmazott Tapaszti Bence, a kaposvári Sarkpont versenyzője, aki megnyerte az U17-es kategóriát – Az úszás jól sikerült, a bicikli kevésbé. Kajakban Faludy Andrással (a KVSC sportolója a második helyen zárt – a szerk.) végig fej-fej mellett haladtunk, de a futásnál sikerült ellépnem tőle. Jó időt mentem, elégedett vagyok a teljesítményemmel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában