kézilabda

2019.08.10. 16:05

Alulmaradt a Csurgó a horvátokkal szemben

A horvát bajnokság élmezőnyébe tartozó RK Nexe csapata volt a Csurgó vendége.

Huszár Hajnalka

A kiváló játékerőt képviselő vendégek hírnevükhöz méltóan keményen kezdték a találkozót. Pallag védései segítették a csapatot, hogy ne tudjon nagyon ellépni a Nexe, hiszen a vendégek 5:5 után zsinórban 4 góllal elléptek. Ezután kiegyenlítettebb lett a játék képe és félidő végére Toksic vezérletével sikerült egy gólra zárkózni.

A második játékrészbe jó játékkal rukkolt elő a hazai gárda és nem csak kiegyenlített, de rövid időre sikerült a vezetést is megszereznie. Az utolsó 10 perc igazán izgalmasra sikerült, hiszen a végjáték kezdeténél egyenlő volt az állás. Sajnos a Csurgó játékosainak nagy akarása megbosszulta magát, és ez a fegyelmezetlenség a találkozó végeredményét is befolyásolta. Két játékost is 4-4 perces büntetővel sújtottak a játékvezetők, és ezt a hátrányt már nem tudta kompenzálni a somogyi alakulat, így egyetlen góllal maradt alul a horvátokkal szemben.

A csapat Szlovéniában, Novo Mestoban vesz részt egy kétnapos felkészülés tornán a következő hétvégén, majd hazai pályán az id. Sótonyi László Emléktornán zárja a felkészülési időszakot.

Csurgói KK- RK NEXE 27-28 (14-15)

Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok 400 néző

Vezette:Bacs-Bóna

CSURGÓI KK: Pallag- Gebhardt 3,Astrashapkin 3,Oslak, Nagy 5 (2) Kovacsevics 3, Hadziomerovics

Csere: Zaponsek. Hanusz 3,Bazsó,Toskic 5,Leimeter1, Cehte 1,Szeitl 1,Potocnik,Vasvári 1, Kerkovits1

Vezetőedző: Bencze József

RK NEXE:Rabovalovic- Jelinic 1,Jaganjac 5, Dumencic, Pesic 3,Buninic 6,Vida 4

Csere:Lelic, Eter 1, Mrbenovic, Barisic 2, Car,Radobalovic Knaspek,, Tomic 3 , Severec 3,Sriben

Edző: Franjo Lelic

 

Címkék#Csurgó KK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában