cselgáncs-vb

2017.09.04. 14:34

Az elnök elégedett a rendezéssel

Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke három érmet várt honfitársaitól a budapesti cselgáncs-világbajnokságon, de a három ötödik hellyel szakmailag is elégedetten zárta az eseményt, miként házigazdaként a rendezést is.

„Rengeteg köszönő jókívánságot kaptam, illetve kapok folyamatosan a versenyzőktől, edzőktől, sportvezetőktől, hogy itt lehettek Budapesten, és ilyen nagyszerű kiszolgálásban részesítettük őket” – nyilatkozta Tóth László hétfőn az MTI-nek. Az elnök elmondta: a tőszomszédságban lévő Hotel Aréna miatt a versenyzőknek nem voltak utazási gondjaik – hasonló méretű világverseny esetében ez ritkaság –, a Papp László Sportaréna edzőtermében pedig a vitaminsarok felállításával extra újítással kedveskedtek a főszereplőknek.

Tóth László kiemelte: az esemény rangját emelte, hogy sok VIP-vendég érkezett a versenyre – többek között Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke, a Nemzetközi Judo Szövetség tiszteletbeli elnöke, valamint Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság első embere –, illetve soha korábban ennyi újságíró nem dolgozott még sportági vb-n.

A magyar válogatott szakmai irányítói egy érem és egy pontszerző hely megszerzését tűzték ki célul, ezzel szemben az elnök három érmet várt.

„Mindig optimistább vagyok a szakvezetésnél, és hiába nem szereztünk érmet, a három ötödik helyünk után sem vagyok csalódott” – fogalmazott. Hozzátette: számára az ötödik hely bizonyíték arra nézve, hogy abból bármikor lehet bronzérem, vagy akár végső győzelem is.

„Erős válogatottunk van, tele kiváló versenyzővel, bízok benne, hogy a következő világversenyeken, ide sorolnám a tokiói olimpiát is, összejön az éremszerzés.” – tette hozzá.

Tóth László a vb hangulatával is elégedett volt, és megjegyezte: a franciákon, a japánokon és az oroszokon kívül ilyen atmoszférát a sportágban sehol máshol nem teremtenek a nézők.

„Mindenkinek tudtak szurkolni, örülni, nemcsak a magyar versenyzőknek, sportszerűen elismerték a teljesítményt” – folytatta az elnök, aki kiemelte: különösen arra büszke, hogy a magyar cselgáncstársadalmat is be tudták vonni az eseményekbe.

„Háromszáz, határon túli magyar származású fiatal dzsúdóst hívtunk meg erre a hétre, akik egyrészt Budapesten edzőtáboroztak, másrészt délután kilátogattak a versenyekre” – árulta el.

„Összességében a budapesti vb jó reklámja volt a sportágnak itthon és külföldön, amire házigazdaként büszkék lehetünk” – fogalmazott Tóth László.

A 18 fős magyar küldöttség Csoknyai László (81 kg), Tóth Krisztián (90) és Bor Barna (+100) révén három ötödik hellyel zárta az egy héten át tartó világbajnoki küzdelmeket a Papp László Sportarénában, ahol 126 ország 731 versenyzője lépett tatamira.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!