Női kézilabda BL

2019.06.12. 16:10

Az FTC pályázik a szabadkártyára

Az FTC-Rail Cargo Hungaria és a Siófok KC is megpályázta a szabadkártyás indulási lehetőséget a 2019/20-as szezonra.

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

A ferencvárosi klub emlékeztetett: a következő idénytől már csak bajnokcsapatok indulhatnak automatikusan a BL-ben, míg korábban az NB I első két helyezettje automatikusan a következő évi főtáblára került.

Kiemelték: a klub befizette a nevezési díjat, valamint benyújtotta pályázatát és minden egyéb szükséges dokumentumot a magyar szövetségnek (MKSZ), amely továbbította azokat az európai szervezetnek (EHF). A szabadkártyákat illetően az EHF várhatóan június 25-én hozza nyilvánosságra a döntését, majd június 26-án kisorsolja a BL-selejtezők, 27-én pedig a főtábla csoportjait.

A magyar bajnokságot a Győri Audi ETO KC nyerte meg – amely a legutóbbi három BL-kiírásban is a legjobbnak bizonyult -, az ezüstérmes FTC előtt. Elek Gábor együttese a legutóbbi BL-szezonban negyeddöntős volt, ott a későbbi döntős orosz Rosztov-Don kettős győzelemmel búcsúztatta.

A bajnoki bronzérmes és EHF Kupa-győztes Siófok KC ügyvezető elnöke, Fodor János korábban úgy fogalmazott, ha lesz lehetőségük ősztől a Bajnokok Ligájában szerepelni, akkor ezért mindent megtesz a klub. A második számú európai sorozat, az EHF Kupa 2018-as győztese, a román Craiova tavaly szabadkártyát kért és kapott a BL-re, ugyanezt most a magyar csapat is megpróbálja.

„Ha erre egy százalék esély van, mi ezt megtesszük, természetesen szeretnénk ezt az elképzelést valóra váltani. Bízom benne, hogy sikerülhet. Mindent meg fogunk tenni, kérvényezzük az EHF-nél ezt a lehetőséget.”

Forrás: MTI

Borítókép: az FTC játékosai örülnek a gyõzelemnek

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!