EHF Kupa

2020.01.07. 12:05

Az óváriak ellen folytathatja nyerő szériáját a Siófok KC

Nincs megállás; tizenegy nap alatt már negyedszer lép pályára a Siófok KC, mely bajnoki találkozón a tabellán tizenegyedik Mosonmagyaróvárt fogadja szerdán, 18 órakor.

Keszthelyi Zoltán

A balatoniak Niombla és Kobetic nélkül bemutatatott Kobenhavn elleni EHF Kupa teljesítményét látva az esélytelenek nyugalmával érkezhetnek Siófokra az eddigi tizenegy bajnokijukból kettőt nyerő vendégek. Ráadásul nincsenek jó formában sem Bognár Róbert tanítványai, hisz egymás után hat – öt bajnoki, egy magyar Kupa – nyeretlen mérkőzés után vannak, kikaptak többek közt az újonc Szombathely otthonában is, legutóbb pedig hazai pályán játszottak döntetlent a Kisvárdával (24-24). Úgy tűnik a téli szünet sem igazán segített rajtuk…

A Balaton partján eddig még pontot sem tudott szerezni a Mosonmagyaróvár, legutóbb, tavaly januárban tizenhattal (32-16) kaptak ki, úgy, hogy a második félidőben mindössze öt gólt értek el, abból is egyet hetesből. Mivel övék átlagban a legkevesebb lőtt gól (24) a bajnokságban, a balatoniaké viszont a legkevesebb kapott (23) ezért ezúttal is magabiztos hazai sikerre lehet számítani, még akkor is, ha Tomoriéknak spórolniuk kell az energiával, hisz a következő tizennégy napban újabb négy találkozó vár rájuk. Ez a bajnoki viszont azok sorába tartozik, melyeken – Moen edző megfogalmazása szerint –meccsszituációban mozoghatnak a játékosai.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában