alakul a keret

2018.07.30. 19:11

Azért alapoznak a pólósok, hogy idővel a felsőházban játszhassanak

A kaposvári élvonalbeli csapatok közül a pólósok voltak a legfrissebbek. Az idősebb Berta József vezette Kaposvári VK – a soraiban a Miskolcról hazatért ifjabb Berta Józseffel és a négy évet Amerikában töltött Telegdy Andrással – már hétfőn megkezdte az alapozást.

Fenyő Gábor

Megerősített kerettel vág neki a 2018/2019-es évadnak az idősebb Berta József mester vezette Kaposvári VK OB I.-es férfi vízilabda-csapata. Ifjabb Berta József egy évnyi miskolci kitérő után tért vissza, míg Telegdy András az előző négy esztendőt az Egyesült Államokban töltötte. Az utánpótlásból kiöregedett, saját nevelésű Németh Levente és Németh Botond is tagja a keretnek; az előző szezonban már mindketten átestek az NB I.-es tűzkeresztségen. Az egykori világbajnok és Világ Liga-győztes, Európa-bajnoki bronzérmes, 40. életévét taposó Varga Zsolt „hivatalosan” befejezte a pályafutását, ám edzésben marad: ha szükség lesz rá, akkor játékra jelentkezik.

A Kaposvári VK 16-os keretének a tagjai közül ketten hiányoztak az új évad első edzéséről: a tavaly nyáron Szentesről érkezett Lukács Ábel Benedek az U20-as Európa-bajnokságra készül – a kontinens-viadalnak a szerb főváros, Belgrád lesz a házigazdája augusztus 23-a és szeptember 2-a között –, míg a montenegrói Nikola Giga tanulmányi elfoglaltsága miatt csak a jövő héten csatlakozik majd a csapathoz.

– Ahogy mondani szokás: új év, új lehetőségek – kezdte idősebb Berta József, a Kaposvári VK mestere. – Még nagyon az elején járunk, vagyis csak most körvonalazódik a felkészülési menetrendünk. Nem tudom, hogy ki milyen állapotban jelentkezett az első tréningre: úgy dolgozunk, hogy a nulláról kezdünk. Augusztus utolsó hétvégéjén szeretnénk rendezni egy hat csapatos nemzetközi felkészülési tornát itt Kaposváron, utána pedig Montenegróban vagy Rijekában edzőtáboroznánk annak megfelelően, hogy melyik a költségkímélőbb. Szeretnénk több tornán részt venni, előkészületi mérkőzéseket játszani – a Bp. Racionet-Honvéd már be is jelentkezett –, s úgy akarunk majd október elején rajtolni, hogy előtte még a sátortető alatt tudjuk hangolódni.

A korábbi években a Magyar Kupa megelőzte a bajnoki rajtot, most viszont nem így lesz. A 16 csapat továbbra is két csoportba sorolva küzd majd; a bajnoki pontvadászat október 3-án rajtol, s október 27-én és 28-án lesz a Magyar Kupa csoportköre. Ha a Kaposvári VK olyan csoportba kerül, ahol van esélye a tovább jutásra, akkor megpályázzák majd a rendezést.

A Kaposvári VK játékoskerete: Krémer Balázs, Nemes Balázs – kapusok; Kovács Olivér, Sántavy Máté, Telegdy András, Varga Zsolt – bekkek; Pataki Gergely, Tóth Kristóf – centerek; Németh Botond, Nikola Giga (montenegrói) – jobb szélsők (rossz kéz oldal); Vindich Ferenc, Juhász-Szelei Norbert – jobb átlövők (rossz kéz oldal); Dobos Dávid, Németh Levente – bal szélsők (kapás oldal); Lukács Ábel Benedek, ifjabb Berta József – bal átlövők (kapás oldal). Vezetőedző: idősebb Berta József.

Érkeztek (2): ifjabb Berta József (PannErgy-Miskolci VLC); Telegdy András (Amerikai Egyesült Államok).

Távozott (1): Palotás Sámuel (Pécsi VSK-Mecsek Füszért).

A nagyok mellett – az OB I./B csoportban érdekelt együttes is elrajtol majd – utánpótlásfronton is érdekelt lesz a Kaposvári VK.

Az országos utánpótlás bajnokságban érdekelt ifjúsági alakulatot Fekete Szilveszter, a serdülő csapatot Horváth Dániel, a gyermek együttest pedig a Krasznai Rudolf, Balázs Miklós duó dirigálja majd. A Budapest-bajnokságban a 2006/2007-es korosztályúak lesznek érdekeltek a Prikidánovics Nándor, Nemes Balázs páros irányításával. A Dunántúl-bajnokságban három csapatot is szerepeltetnek majd a kaposváriak: a 11 éveseket Prikidánovics Nándor, a 10 éveseket Sántavy Máté és Varga Zsolt, a 9 esztendősöket pedig Nagy Péter vezeti. Az előző idényhez hasonlóan a legkisebbek számára kiírt Baby bajnokságban is ott lesz a Kaposvári VK két együttese.

Újra egy csapatban

A Kaposvári VK két új nyári szerzeménye, ifjabb Berta József és Telegdy András nem ismeretlen egymás számára. Együtt pólóztak a Bp. BVSC-Zugló bajnok utánpótlás-csapatában, s mindketten tagjai voltak annak az U18-as válogatottnak, amely világbajnoki ezüstérmet szerzett 2012-ben Ausztráliában, Perthben.

Ifjabb Berta József: – Nem igazán jött be a miskolci történet. Nem éreztem jól magam, s még mindig tartoznak... Kaposváron remek a légkör, teljesen más ilyen közegben dolgozni. Na meg ugye az sem elhanyagolható szempont, hogy apukám az edző, s (újra) együtt dolgozhatunk.

Telegdy András: – Két szezont húztam le a BVSC-Zugló csapatában, amikor 20 évesen Amerikába mentem. A BVSC-nél elsősorban a saját utánpótlásukra építenek, így négy év elteltével nem igazán volt rá esélyem, hogy visszatérjek. Besűrűsödött a középmezőny, de erős csapatunk lesz. Egyértelmű a célunk; szeretnénk a felsőházba kerülni, amiben én is tevékeny szerepet szeretnék játszani.

Pólóskeringő

Van rá sansz, hogy az új szezonban a Fradi – amely letaszította a trónról a címvédő Szolnokot – még erősebb lesz. Bár az olimpiai bajnok Madaras Norbert és Varga Dániel befejezi a pályafutását, náluk folytatja az OSC-s Gór-Nagy Miklós, a Szolnoktól pedig leigazolták az ausztrál légiós Aaron Youngert, valamint Mezei Tamást. Rendesen bevásárolt a másik nagy fővárosi klub, a bajnoki negyedik és Magyar Kupa-ezüstérmes A-Híd OSC-Újbuda is: Braniszlav Mitrovics és Hárai Balázs Egerből, Manhercz Krisztián pedig a Ferencvárostól érkezett. Belehúzott a Bp. RacioNet-Honvéd is, míg a PannErgy-Miskolci VSC vagy csapatra valónyi külföldi légióssal várja majd az október első napjaiban esedékes bajnoki rajtot. A kupagyőztes és bajnoki ezüstérmes Szolnoki Dózsa szerb légiósokkal erősít. A bronzérmes ZF-Eger ellenben mintha gyengült volna, amely elveszítette a válogatott Angyal Dánielt és Bedő Krisztiánt is; előbbi Szolnokon, utóbbi pedig Miskolcon folytatja. A szolnoki egyletet és az OSC csapatát is új edző dirigálja majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában