strandröplabda ob

2018.08.13. 15:52

Bajnok a Lutter Eszter, Szombathelyi Szandra páros

A legeredményesebb magyar páros, a Lutter Eszter, Szombathelyi Szandra alkotta duó hódította el a bajnoki címet a strandröplabdázóknál. Lutter Eszter immár ötödször, Szombathelyi Szandra pedig harmadszor jutott homokon a csúcsra, ám együtt ez volt az első ob-aranyuk.

Fenyő Gábor

A Budapest közelében található Lupa-tavon rendezték a kétmillió forint összdíjazású MKB-Pannónia országos strandröplabda-bajnokság döntőjét. Nem borult a papírforma, vagyis a két legesélyesebb páros vívta a finálét. A Szombathelyi Szandra (aki már a Kaposvári Röplabda Akadémia Utánpótlás Műhely színeiben szerepel), Lutter Eszter összetételű egység nyerte az ob-t megelőző első két fordulót Tatán és Nyíregyházán, míg a harmadik, egyben utolsó dunaújvárosi versenyt az egyre jobb formába lendülő Háfra Dominika – aki az előző bajnoki szezonban az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem egyik alapembere volt egészen a decemberi súlyos sérüléséig – nyerte Szabó Dorottyával.

A Szombathelyi Szandra (RÖAK Kaposvár), Lutter Eszter (Gödöllői RC) páros az elődöntőben a Dénesi Dalma (Strandröplabdázásért SE), Kiss Viktória (Gödöllői RC) egységet múlta felül, míg a Háfra Dominika, Szabó Dorottya (Bp. Óbudai Strandröplabda SC) kettős az elődöntőben a Dénesi Brigitta, Győri Panna (Gödöllői RC) egységet verte. A fináléban az első játszma Szombathelyieké lett, majd egyenlítettek Háfráék. A mindent eldöntő harmadik szettet nagy csatában húzták be Lutterék, így ők ünnepelhettek a végén.

Augusztus 15-étől az aranypáros másik tagja, Lutter Eszter is a RÖAK Kaposvár színeiben folytatja a pályafutását. Ezzel vált teljessé a kör, hiszen most már mind a két Szombathelyi, Lutter páros – Szandra Eszterrel és Kitti Lizával – kaposvári színekben lép majd pályára a hátralévő külföldi viadalokon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában