Labdarúgó Magyar Kupa

2018.05.08. 22:18

Először jutott döntőbe a Puskás Akadémia

A Puskás Akadémia a klub történetében először került a labdarúgó Magyar Kupa döntőjébe, mivel négygólos hazai sikere után az elődöntő keddi visszavágóján 2-0-ra kapott ki a Debreceni VSC vendégeként, így 4-2-es összesítéssel jutott tovább.

Debrecen, 2018. május 8. A felcsúti Madarász Márk (b) és Osváth Attila (k), valamint a debreceni Tõzsér Dániel a labdarúgó Magyar Kupa elõdöntõjében játszott Debreceni VSC – Puskás Akadémia FC visszavágó mérkõzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2018. május 8-án. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Az ötödik percben a vendégek, tíz perccel később a hazaiak kapusának akadt védeni valója. A következő bő húsz perc azonban mezőnyjátékot hozott veszélyes helyzet nélkül. Az aktívabb debreceniek a 38. percben szereztek vezetést: egy lecsorgó labdát a lesipuskás Tisza Tibor helyezett a felcsútiak kapujába közelről.

Takács Tamás fejesből szerzett góljával az 51. percben megduplázta előnyét a DVSC, utána azonban mezőnyfölénye ellenére helyzeteket nem tudott kialakítani. A Puskás Akadémia a 70. perctől átvette a játék irányítását, gólszerzési lehetőségeivel azonban nem élt, de így is simán jutott a fináléba, köszönhetően az első mérkőzésen szerzett tetemes előnyének.

A döntőt május 23-án a Groupama Arénában rendezik, ahol a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő és az Újpest FC mérkőzésének győztesével találkozik a felcsúti csapat. A balmazújvárosi és a fővárosi csapat szerdán 20 órakor találkozik, az első mérkőzés végeredménye 2-1 lett a budapestiek javára.

A meccs adatai

Magyar Kupa, elődöntő, visszavágó:

Debreceni VSC – Puskás Akadémia FC 2-0 (1-0)

Helyszín: Debrecen, Nagyerdei Stadion

Játékvezető: Iványi

Gólszerzők: Tisza (38.), Takács T. (51.)

Sárga lap: Szatmári (72.), Tőzsér (89.), illetve Henty (31.)

Továbbjutott: a Puskás Akadémia 4-2-es összesítéssel.

Debreceni VSC:

Kosicky – Filip (Bereczki, 83.), Szatmári, Mészáros N., Barna – Jovanovic, Tőzsér, Kusnyír (Sós B., 64.), Varga K. – Tisza (Mengolo, 72.), Takács T.

Puskás Akadémia FC:

Hegedüs L. – Poór, Hegedűs J., Spandler, Trajkovski – Osváth, Madarász (Perosevic, a szünetben), Márkvárt, Balogh B. – Henty (U. Diallo, 82.), Radó (Szakály P., 58.)

Borítóképünkön a felcsúti Madarász Márk (b) és Osváth Attila (k), valamint a debreceni Tőzsér Dániel a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjében a debreceni Nagyerdei Stadionban 2018. május 8-án.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!