halhatatlan

2019.07.02. 15:42

Emléktáblát avattak Szepesi György tiszteletére

Emléktáblát avattak kedden délelőtt Szepesi György újságíró, sportriporter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) egykori vezetőségi tagja, a XIII. kerület díszpolgára tiszteletére szülőházánál, a Váci út 97. szám alatt.

Az ünnepségen Tóth József, a kerület polgármestere beszédében hangsúlyozta, hogy a majdnem egy éve elhunyt Szepesi György Angyalföldön nőtt fel, gyerekkora a Váci úthoz és környékéhez kötődött: ott lakott, ott járt elemi iskolába, majd a Berzsenyi Dániel Gimnázium diákja volt.

„Valóságosan és képletesen is Angyalföldön élt, lelke mélyén mindig XIII. kerületi maradt” – fogalmazott a polgármester, aki emlékeztetett arra, hogy minden idők leghallgatottabb rádiós sportriportere 1941-től a Vasas pártoló tagja volt, s 1997-ben választották a kerület díszpolgárává.

Tóth József többek között felidézte, hogy

Szepesi 1948-tól 2012-ig, azaz Londontól Londonig – Peking kivételével – minden nyári olimpián ott volt, s 49 magyar olimpiai aranyérmet közvetített.

A számos állami és szakmai díjat és elismerést kapott rádiós sportriportert a polgármester a gólok királyának nevezte, akinek

népszerűsége a leghíresebb focistákéval vetekedett.

Véleménye szerint Szepesi halhatatlanságát mutatja, hogy a róla elnevezett díjjal manapság a sportújságírás egy meghatározó alakját díjazzák.

Beszédét azzal zárta, hogy Szepesi mindig is a szűkebb famíliához tartozott, s az emléktábla-avatás az első lépés abban, hogy hazaérkezett Angyalföldre.

Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) elnöke, a Nemzeti Sport főszerkesztője méltatásában arra hívta fel a figyelmet, hogy Szepesi György annak idején egy személyben volt az a médium, akin keresztül az Aranycsapat sikerei eljuthattak az emberekhez.

„Nemcsak elbírta ezt a felelősséget, hanem ez szárnyakat is adott neki.

Egyszerűen, szakszerűen, de lélekemelő módon tudta a magyar sportsikereket tolmácsolni, emiatt örök példaképe minden sportújságírónak. Ugyanolyan zseni volt, mint a pályán játszó társai”

- jelentette ki az MSÚSZ elnöke, aki szerint a 20. században nagyon ritkán és kevesek tudták egyesíteni a nemzetet, de Puskásnak és Szepesinek ez sikerült.

Szöllősi Szepesit a Magyar Labdarúgó Szövetség egyik legjobb elnökének is nevezte, aki ugyanakkor a mai napig kitüntetett helyet foglal el a magyarok szívében.

Az ünnepség végén a polgármester és az MSÚSZ elnöke, Szepesi György fiának, Jánosnak a társaságában megkoszorúzta Szepesi György emléktábláját, ahol Orbán Viktor miniszterelnök koszorúját Jakab János helyezte el.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!