kosárlabda

2020.03.07. 22:37

Érvényesítette a papírformát az Atomerőmű SE

Az NB I./A csoportos férfikosárlabda-bajnokság huszadik fordulójában mindkét együttesben egy-egy új játékos szerepelt a csapatok tavalyi kaposvári összecsapása óta. A paksiaknál Calhoun, a kaposváriaknál pedig Csakarevics lépett pályára. 

Kun Zoltán

Paksi labdalopással indult a meccs, ami után Putney zsákolhatott. A védekezés egyik oldalon sem volt acélos, gyakorlatilag minden akció kosárral végződött az első percekben. A harmadik kaposvári eladott labda után újabb nagy Putney zsákolásnak örülhetett a hazai tábor, ezzel 11–7-re léptek el a paksiak. Az amerikai légiósok révén sokkal gyorsabb kosárlabdát játszott a tolnai alakulat, amely ráadásul könyörtelenül kihasználta a somogyiak sorozatos hibáit.

A hatodik percben Putney kapott technikait reklamálásért, Dramicsanyin öt pontjával pedig 15–15-re egyenlítettek a vendégek, sőt a negyedet is sikerült megnyerni. Krnjajszki hármasa indította a második játékrészt, de Evans révén hamar fordított a Paks. Négy perc elteltével Ivkovicsnak kellett időt kérni, mert sorra puskázták el lehetőségeiket a kaposváriak, a túloldalon pedig újabb találatokat jegyezhettünk fel. A félidő utolsó másodpercében még Kovács dobott bravúros triplát, így 43–32 állt az eredményjelzőn.

A fordulás után a somogyi 6–0-ás rohamra egy paksi 8–0 következett, ezzel pedig még nőtt is a különbség. Lóránt aktívabb lett a palánk alatt, neki köszönhetően vezetett 54–43-ra az ASE a 26. percben. A záró szakasz előtt újabb Kovács-tripla jött az utolsó pillanatban, így megnyugtató előnnyel várhatta az utolsó negyedet a Paks. A végjátékban húsz pont fölé nőtt a különbség és a hazaiak ekkor már látványos játékkal szolgálták ki a szurkolóikat.

Atomerőmű SE–Kaposvári KK 91–65 (18–21, 25–11, 24–19, 24–14)

Paks Atomerőmű Sportcsarnok, 800 néző: Vezette: Földházi T., Mészáros B., Boros T.

Atomerőmű SE: Evans (19/12), Faust (6), Calhoun (15/6), Lóránt (14), Putney (11/3). Csere: Jackson (4), Kovács Á. (15/9), Valerio-Bodon (-), Kis R. (4), Velkey (3/3), Szalai (-). Vezetőedző: Dzunics Braniszlav.

Kaposvári KK: Davis (8/6), Norfleet (13/6), Csakarevics (5), Hendlein (7), Dramicsanyin (11/3). Csere: Lalic (9), Krnjajski (8/6), Baki (2), Bogdán (2). Szakmai igazgató: Ivkovics Sztojan. Edzők: Fekete Ádám, Filipovics Gordan, Szőke Balázs.

Az eredmény alakulása: 3. perc: 6–5, 7. perc: 15–13, 12. perc: 25–24, 17. perc: 32–27, 22. perc: 43–38, 28. perc: 60–49, 32. perc: 70–53, 37. perc: 83–60. Kipontozódott: Jackson (a 39. percben), Kis R. (a 40. percben). Jók: Evans, Putney, Calhoun, Lóránt, Kovács Á., illetve Hendlein.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában