Labdarúgás NB II.

2017.11.19. 16:07

Ez kevés volt, egy pont a gyenge Szeged ellen

Alacsony színvonalú mérkőzésen nem kapott gólt és legalább pontot szerzett a BFC Siófok az immár tíz nyeretlen meccsnél tartó Szeged 2011 ellen. Nagy lehetőséget szalasztottak el, hisz egy sikerrel előzték volna a forduló előtt tizenötödik riválist.

Keszthelyi Zoltán

Egy gyenge Szeged ellen volt képtelen győzni a – Bévárdi, Kovács, Gál trió nélkül kezdő – BFC Siófok, egy olyan csapat ellen mely a legutóbbi kilenc bajnokiján mindössze két gólra volt képes! A legbosszantóbb, hogy nyomás alá sem tudták helyezni a kilenc meccs óta nyeretlen ellenfelüket ezen a számukra nagy téttel bíró, fontos bajnokin, melyen ennek ellenére többen is tudásuk alatt teljesítettek. Az elmúlt két fordulóban látott szellemiségnek ezúttal nyoma sem volt a pályán, sok volt a technikai hiba, a pontrúgások sem működtek, ami azért is nagy gond, mert „akcióból” képtelenek betalálni a balatoniak.

Az első félidőről mindent elmond, hogy nem volt kaput eltaláló kísérelte a hazaiaknak! Eleknek volt ugyan egy fejese Petneházi szöglet után, illetve Nagy Dánielnak volt egy ígéretes kiugrása, ám hosszan tolta meg a labdát, így még kapura lövés sem lett belőle, a másik oldalon pedig ennyi sem. A fordulás után Nagy centerezését mentették Elek elől, majd a szöglet után Elek lövését blokkolták és ezzel be is fejeződtek a siófoki „rohamok”. Kár szépíteni a folytatás egyértelműen a vendégeké volt, Balajcza tartotta életben a hazaiak reményeit Cousic, Germán, Balogh és Pászka, illetve Beke kísérletet remekül védve! Balajczának köszönhetően ez már a tízedeik egymást követő nyeretlen bajnokija volt a Szegednek, melyben a siófoki nevelésű Horváth Attila ezúttal is remek teljesítménnyel rukkolt elő.

A balatoniak a Szeged ellen megőrizték veretlenségüket, harmadszor nem kaptak ki egymás után, illetve nem kaptak gólt sem, immár ötödször ebben a szezonban. Mindennek azonban ezúttal nem lehet felhőtlenül örülni, hisz hat forduló után újra gólképtelenek voltak és elúszott egy nagyon fontos két pont…

 

Merkantil Bank Liga NBII – 18. forduló

BFC Siófok– Szeged 2011-Grosics Akadémia 0–0

Siófok, Városi Stadion, 100 néző. Vezette: Dr. Kovács Marcell (Kepe Arnold, Hofbauer Roland)

BFC Siófok: Balajcza – Opavszky, Fehér Zs., Lorentz, Hidvégi – Farkas N., Petneházi, Lázár Zs., Senic (Bevárdi – 66.p.) – Nagy D., Elek B. Vezetőedző: Varga Attila.

Szeged 2011-Grosics Akadémia: Szántai – Coroian, Causic, Farkas M., Zabari – Horváth A. – Molnár J. (Balogh G. – 73.p.), Germán, Pászka (Papp F. – 94.p.), Szabó P. (Beke – 78.p.) – Zádori. Vezetőedző: Supka Attila.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában