Euroliga

2018.04.23. 07:25

Fegyverneky Zsófia: ez az ezüst aranyat ér

A csapatkapitány szerint aranyéremmel ér fel a Sopron Basketnek a női kosárlabda Euroliga hazai rendezésű négyes döntőjében vasárnap megszerzett ezüstérem.

Sopron, 2018. április 22. Dubei Debóra (b), Angela Salvadores (k) és Fegyverneky Zsófia, a második helyezett Sopron Basket kosárlabdacsapatának tagjai az eredményhirdetés után a soproni Novomatic Arénában 2018. április 22-én. A soproni csapat a nõi kosárlabda Euroliga döntõjében 72-53-ra kikapott az orosz Jekatyerinburgtól. A 2009-ben negyedik Sopron elsõ magyar csapatként szerzett ezüstérmet az Euroligában. MTI Fotó: Krizsán Csaba

Fegyverneky Zsófia azzal kezdte, hogy ennek a helyezésnek lehet örülni:

„Mindig olyan csapatban játszottam, akár a Pécsben, akár a Sopronban, ahol az ezüstérem fájt. Ez életem első ezüstje, amelyre büszke vagyok, és a legszebb helyre teszem majd a polcon. Ahogy a lefújás után közösen kiáltottuk, aranyat ér.”

A fináléról úgy vélekedett, hogy nem a legjobb meccsük volt az idényben:

„Lehetett volna szorosabb, a negyedik negyedben visszajöttünk kilenc pontra, de végül felőrölt bennünket a Jeka fizikai és magassági fölénye. A végére nagyon elfáradtam.”

A Sopron legjobb dobója, a 21 ponttal záró Yvonne Turner ugyancsak reálisan értékelte a történéseket:

„Túl sok hullámvölgyünk volt, a támadások befejezésébe többször hiba csúszott. A WNBA mellett ez a legjobb liga, és bár ezúttal nem sikerült visszajönnünk 15 pontos hátrányból, nagyon büszke vagyok a csapatomra” – jelentette ki az amerikai irányító. Hozzátette, meg akarja nyerni a bajnoki döntőt, a nyáron a WNBA-s Phoenixben szerepel, majd ősszel visszatér Sopronba, ahol még egyéves szerződése van.

Roberto Iniguez soproni vezetőedző igyekezett a pozitívumokat meglátni a döntőben:

„Szomorú vagyok, mert nem sikerült győzelemmel befejezni a tündérmesét, de látni kell, hogy végig az ellenfél irányította a mérkőzést. Mindent megpróbáltunk, nagyszerű csapatunk van, most ennyire futotta”

- összegzett a tréner.

A négyes döntő legjobbjává választott Emma Meesseman, aki 19 pontjával a Jekatyerinburg legeredményesebbje lett, először a nagyszerű rendezést emelte ki:

„Csodálatos érzés ilyen hangulatban játszani, ez az élmény örökre megmarad bennem. Jó látni, hogy ilyen sokan szeretik itt is a kosárlabdát, és örülök, hogy itt nyertük meg az Euroligát”

- fogalmazott a belga játékos.

Az orosz gárda edzője, Miguel Mendez az idény közben menesztett elődjének is köszönetet mondott:

„Ez a diadal Olaf Langénak is jár, illetve két sztárnak, Diana Taurasinak és Deanna Nolannek is, akik segítették a felkészülésünket. Gratulálok a Sopronnak, amely a szezon legjobb csapata volt, a sportágnak szüksége van az ilyen klubokra” – közölte a spanyol tréner, majd rátért a döntőre is. „Nem könnyű ilyen nagy nyomás alatt játszani, kihagytunk pár dobást, de kontrolláltuk a mérkőzést, és ez volt a fontos” – tette hozzá.

Borítóképünkön Dubei Debóra (b), Angela Salvadores (k) és Fegyverneky Zsófia, a második helyezett Sopron Basket kosárlabdacsapatának tagjai az eredményhirdetés után az ezüstéremmel.

MTI Fotó: Krizsán Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!