kosárlabda

2019.02.02. 20:30

Fontos és megérdemelt győzelmet aratott a Kaposvári KK

Kiváló csapatteljesítménnyel szerzett újabb nagyon fontos győzelmet a Kaposvári KK együttese az NB I./A csoportos férfikosárlabda-bajnokságban.

Kun Zoltán

Elszántan készülődött mindkét alakulat a találkozó előtt. A kaposváriaknál a térdproblémákkal küzdő Ubilla végül vállalta a játékot, így vele együtt futott ki a pályára a somogyiak kezdő ötöse. Egyedül az ujjtörés után lábadozó Harazin Tamás hiányzott a somogyi oldalon. Ezúttal Markovics rajtolt a hármas poszton a hazaiaknál, de a soproni vezetést ő sem tudta megakadályozni. Az első kaposvári találat Spica nevéhez fűződött, majd Markovics és Hendlein is felavatta a gyűrűt a jó védekezést követően. Az ötödik percben Johnson duplája után már időt is kért Sabáli Balázs, mert addig sok hibával kosárlabdázott csapata. Gordon zsákolásával kezdte volna meg a felzárkózást a vendéggárda, de Markovics öt pontja meghiúsította ezt.

A 26–14-re megnyert első negyed vége előtt Ubilla cserét kért, látszott rajta, hogy fájlalja a térdét. A folytatásban halász Ákos váltotta az amerikait, a pazar formában játszó Markovicsot pedig nem tudták megfékezni a soproniak. Három perc elteltével Ubilla visszatért és a fiatal Bogdán Benedek is pályára léphetett, Pustahvar pedig szemfüles kosarakat szerzett. Ezzel tartotta a tíz pont körüli előnyét a Kaposvár, amelyben Bogdán is megszerezte első pontjait. Dénes triplájával és Lemar ziccerével lopakodott közelebb a Sopron, de Fekete Ádám azonnal időt kért. A félidő végéig már több hiba csúszott a hazaiak játékába, így a vendégek 45–33-ig zárkóztak fel.

A nagyszünet után Ubilla indított triplával, de a túloldalon Gordon is eredményes volt. Johnson pazar zsákolása után zónára váltott a Sopron és sikerült is átmenetileg megakasztani a kaposvári akciókat. Markovics és Johnson találatai azonban ekkor is továbblendítették a somogyiakat, akiket folyamatosan űzött-hajtott a szurkolótábor. A 26. percben 59–43-nál kért újabb időt Sabáli Balázs, és visszarendelte csapatát emberfogásos védekezésre.

A záró szakasz előtt már több, mint húsz pont is volt a két csapat közt a különbség, a játékrészt pedig Hendlein remek zsákolása zárta. Óriási ováció fogadta Bogdán újabb kosarát, Halász pedig remek passzokkal hozta helyzetbe társait. A kiváló védőmunka után a harminc pontos határt Bogdán újabb kosara jelentette, ekkor már zúgott a vastaps a lelátón. Hock Gergő, majd Kocsis Zalán is lehetőséget kapott az utolsó öt percre, melynek kezdetén három juniorral álltak fel a hazaiak. Hendlein óriási sapkát adott Supolának, Halász újabb triplával büntetett. Hendlein zsákolása után Puska Bence is lehetőséget kapott, Kocsis Zalán pedig megszerezte az utolsó hazai pontokat.

Kaposvári KK–Sopron KC 90–67 (26–14, 19–19, 24–15, 21–19)

Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 1000 néző. Vezette: Cziffra Cs., Ádám J., Balog Gy. A.

Kaposvár KK: Ubilla (10/6), Johnson (12), Markovics (20/3), Hendlein (10), Spica (11). Csere: Pustahvar (9/3), Bogdán (6), Halász (10/6), Hock (-), Puska B. (-), Kocsis Z. (2). Vezetőedző: Fekete Ádám. Edző: Filipovics Gordan.

Sopron KC: Warner (12), Lemar (24/9), Takács N. (-), Dénes (3/3), Gordon (14). Csere: Wiggins (8), Molnár M. (-), London (2), Supola (4). Vezetőedző: Sabáli Balázs. Edző: Bors Miklós.

Az eredmény alakulása: 3. perc: 4–2, 7. perc: 17–7, 12. perc: 28–16, 17. perc: 41–25, 22. perc: 49–37, 27. perc: 63–43, 32. perc: 78–50, 37. perc: 83–59.

Jók: Markovics, Ubilla, Johnson, Spica, Hendlein, Halász Á., illetve Gordon, Lemar.

Fekete Ádám: – Ma sok minden összejött, ami korábban nem sikerült. Ezúttal is igazi csapatként küzdöttünk. Hazai pályán egyre magabiztosabb teljesítményt nyújtunk. Felszabadult, látványos játékkal nyertünk, sikerült kiszolgálni a lelkes szurkolótáborunkat is. A következő fordulóban jön a Paks, ha azt a meccset is sikerrel vesszük, akkor tovább zárkózhatunk.

Sabáli Balázs: – Betlizett az egész csapat. Átjáróház volt a védelmünk. Számunkra is fontos találkozó volt, de nem tudok olyan szegmensét mondani a mérkőzésnek, ami pozitív volt. Egyedül talán a zónánkat lehet dicsérni. A dobásválasztásaink azonban nem sikerültek. Rosszul is kezdtünk, sok üres helyzetet kihagytunk a találkozó elején. Megérdemelt győzelmet aratott a Kaposvár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában