röplabda

2019.03.21. 12:24

Fontos mérkőzés előtt áll a Diamant: cél az Extraliga

Az Extraliga-kvalifikáció egyik nehéz idegenbeli összecsapására készül az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem NB I-es női röplabdacsapata. A listavezető somogyi lányok pénteken 18 órakor a fővárosi MTK otthonában lépnek pályára.

Sonline

Sasa Nedeljkovic vezetőedző tanítványai ott folytatták, ahol a 21 meccses alapszakasz végén abbahagyták: a Jászberény és a Balatonfüred ellen is három szettben nyertek, így máris a tabella élére álltak. Két forduló után öt ponttal az MTK a második, de nem csak emiatt lesz rangadó a két együttes pénteki összecsapása. A fővárosiak a pontvadászat első részében is kiválóan teljesítettek, és eddig csak ők voltak képesek arra, hogy pontot vegyenek el a kaposvári együttestől. A Diamant néhány hete, az alapszakasz utolsó játéknapján izgalmas mérkőzésen kerekedtek felül 3:2 arányban a Városmajorban.

– Az első meccsre 100 százalékosan felkészültünk, és nyertünk 3-0-ra a rivális Jászberény ellen, három nappal később pedig Balatonfüredről is elhoztuk a három pontot – mondta Miklai Zsanett. – Tudjuk, hogy nagyon oda kell koncentrálunk ezekre a mérkőzésekre itt a rájátszásban, és szeretnénk ugyanígy folytatni,a hogy elkezdtük. Az MTK egy pontot elvesztett a Budaörs ellen, pedig szerintem simán kellett volna nyerniük. Pénteken nyilván megtesznek majd mindent, hogy javítsanak. Ez az Extraliga-kvalifikáció teljesen más kör, mint az alapszakasz, itt mindenki győzni szeretne, úgyhogy mindenféleképpen egy harcos, kemény mérkőzésre számítok az MTK ellen – nyilatkozta a kaposváriak csapatkapitánya.

A találkozó pénteken 18 órakor kezdődik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában