wta-vb

2019.10.28. 11:13

Győzelemmel kezdtek Babosék

Győzelemmel mutatkozott be a sencseni tenisz WTA-világbajnokságon a párosversenyben címvédő Babos Tímea, Kristina Mladenovic kettős: a magyar, francia duó hétfői első csoportmeccsén döntő rövidítésben verte a Latisa Csan, Csan Hao-cseng tajvani testvérpárt.

A harmadik helyen kiemelt Babosék az első játszmában háromszor is elvették az ötödikként rangsorolt rivális adogatását, s mivel a sajátjukat egy kivételével hozni tudták, 32 perc alatt előnybe kerültek. A második szettben 2:2-ig fej fej mellett haladtak a felek, innentől kezdve pedig zsinórban hat bréket láthatott a közönség. Bár a Roland Garros-győztes párosnak 5:4-nél – Babos adogatásánál – két meccslabdája is volt, a sorozat ekkor sem szakadt meg, majd 5:5-nél az ázsiai vetélytárs hozta a saját adogatójátékát és ismét elvette az ellenfélét, ezzel 52 perc alatt kiegyenlített.

Sokáig a döntő rövidítés is szorosan alakult, 6-6 után azonban már csak Babos és Mladenovic csinált pontot, így – 1 óra 38 alatt – övék lett a győzelem.

A csoportnak még az első helyen kiemelt Elise Mertens, Arina Szabalenka belga, fehérorosz és az Anna-Lena Grönefeld, Demi Schuurs német, holland duó a tagja.

A másik kvartettbe a tajvani Hszieh Szu-vej és cseh Barbora Strycova, a kanadai Gabriela Dabrowski és kínai Hszü Ji-fan, a cseh Barbora Krejcikova és Katerina Siniakova, továbbá az ausztrál Samantha Stosur és a kínai Csang Suaj kettőse került.

A csoportokból az első két helyezett jut az elődöntőbe.

Babosék legközelebb szerdán lépnek pályára.

Eredmény:

páros, Vörös csoport, 1. forduló:

Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 3.) – Latisa Csan, Csan Hao-cseng (tajvani, 5.) 6:2, 5:7, 10-6 – döntő rövidítés

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!