női kézilabda

2019.04.27. 20:03

Győzelmével közelebb került a bronzhoz az SKC

Nehéz első félidő után hozta a kötelezőt a Siófok és visszavágott a hazai döntetlenért a kék-fehéreknek. Az érdiek vereségével Kobeticék a kezükben érezhetik a bajnoki bronzérmet, sőt a három hátralévő három – MTE, Alba, Budaörs – bajnokiból ehhez elég csak kettőt megnyerni.

Keszthelyi Zoltán

Az első félidő nem a legjobban alakult siófoki szempontból; a hazai kapuban Győri tíz védéssel zárta ezt a harminc percet és bizony sok volt a hiba is a játékba, kissé nehezen pörögtek fel Khmyrováék. A második félidőre aztán alaposan feljavult Böhme és Aoustin kettős, ami döntő volt a siker szempontjából. Böhme az első félidőben egy hetes gólig jutott egy rossz kísérlet mellett, aztán a másodikban ehhez hozzátett hatot, hármat büntetőből, míg a francia szélső az első félidei egy találatát, három rossz kísérlete után a szünetet követően négyszer is eredményes volt!

A sikernek ezúttal a harminchatodik és negyvenharmadik perc közt ágyaztak meg a balatoniak, akik ezt az időszakot – Aoustin három, Böhme, Kobetic és Perianu egy-egy találatával – 6-0-ra nyerték, így az utolsó 17 percnek már nyolcgólos siófoki előnnyel vágtak neki a csapatok, így csak egy kérdés maradt; tíz alatt maradnak a házigazdák vagy sem.

A balatoniak végig jól védekeztek, hisz kilenc- kilenc gólt kaptak félidőnként és Dedu is remekül teljesített, igaz kevés dolga volt, mert a fal nagyon jól működött előtte. Támadásban, az első félidőben Kobetic volt a legeredményesebb hárommal, míg a fordulás után a már említett Böhme és Aoustin az előbbi hattal, utóbbi néggyel és ezúttal a fiatal szélső, Wald is tovább gyarapította eggyel élvonalbeli góljainak számát a hajrában.

MTK – Siófok KC 18-26 (9-11)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában