NB I – 8. forduló

2017.09.09. 20:07

Hátrányból fordítva nyert a DVSC

Sikerült fordítania a Debrecennek az OTP Bank Liga nyolcadik fordulójának szombati játéknapján: a hajdúsági csapat hazai pályán végül 3-1-re nyert a Diósgyőr ellen.

Gyors gólváltással indult a mérkőzés: a vendégek már a 4. percben megszerezték a vezetést, majd a hazaiak a 11. percben egyenlítettek. Az első félidő folytatása jó iramú, küzdelmes, ám helyzetek nélküli játékot hozott.

A második játékrész iramára sem lehetett panasz, mindkét együttes a támadójátékot helyezte előtérbe, így változatos küzdelmet láthatott a közönség. Már-már úgy tűnt, döntetlen lesz a vége, ám az utolsó percekben a debreceniek kétszer is bevették a vendégek kapuját, és otthont tartották a három pontot.

Eredmény:

DVSC-Diósgyőr 3-1 (1-1)

Nagyerdei Stadion, 5538 néző, v.: Berke gólszerzők: Varga K. (11.), Takács T. (85.), Tabakovic (88.), illetve Óvári (4.) sárga lap: Mengolo (56.), Varga K. (60.), Takács T. (93.), illetve Nagy T. (40.), Ugrai (55.)

DVSC:

Nagy S. – Bényei, Kinyik, Szatmári, Ferenczi – Varga K. (Mészáros, 90.), Jonanovic, Tőzsér, Bódi (Takács T., 81.), Mengolo (Tabakovic, 68.)- Könyves

Diósgyőr:

Antal – Nagy T., Lipták, Karan, Forgács (Tamás, 81.) – Vela, Busai, Villar, Óvári (Bárdos, 66.) – Ugrai, Makrai (Ioannidis, 75.)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!