Hallgassa élőben!
Fotó: Adam Warzawa / MTI/EPA-PAP

Krueger John-Henry ezüstérmes 1000 méteren

Krueger John-Henry ezüstérmet nyert 1000 méteren a lengyelországi Gdanskban zajló rövidpályás-gyorskorcsolya Európa-bajnokságon, míg Liu Shaoang negyedik lett.

A győzelmet az 1500 méteren is aranyérmes orosz Szemjon Jelisztratov szerezte meg, harmadikként pedig az 500-on is bronzérmes holland Itzhak de Laat ért célba.

Teljesítményével mindkét magyar a legjobb nyolc között zárt összetettben, így rajthoz állhatnak a 3000 méteres szuperdöntőben.

A fináléban tökéletesen megkomponálta a versenyt a két magyar, mert a kezdeti előzgetések után második és harmadik helyen korcsolyáztak,

aztán előbb a szám olimpiai ezüstérmese, Krueger tört az élre, majd rögtön utána Liu Shaoang is támadásba lendült, akit Krueger a többször alkalmazott magyar taktikának megfelelően beengedte maga elé. Liu Shaoang meg is lógott, innentől minden adott volt a diadalhoz, csakhogy az utolsó két körre teljesen elkészült az erejével. Előbb Krueger érte utol és előzte meg, aki viszont megbotlott, így Jelisztratov körbe korcsolyázta mindkét magyart, Liu Shaoangot pedig végült De Laat is megelőzte.

A hölgyeknél megvédte a címét a holland bajnok

A nők háromfős kisdöntőjében Sziliczei-Német Rebeka az 1500 méteren bronzérmes orosz Szofija Proszvirnova, illetve a francia Tifany Huot Marchand mögött harmadik lett, így összességében nyolcadikként zárt. A fináléban az esélyeknek megfelelően 500 és 1500 méteren után ezen a távon is megvédte címét a holland Suzanne Schulting. Mögötte honfitársa, Selma Poutsma szerezte meg az ezüst- és a német Anna Seidel a bronzérmet, utóbbi másodszor állhatott dobogóra, mivel 1500 méteren második lett. A negyeddöntőben búcsúzott Kónya Zsófia 15. helyen zárt.

Esés miatt negyedik lett a férfi váltó

Az olimpiai bajnok férfi váltó egy esés miatt negyedik lett a lengyelországi Gdanskban rendezett rövidpályás-gyorskorcsolya Európa-bajnokságon.

Az 5000 méteres fináléban először állt össze a legerősebb magyar négyes: Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Krueger John-Henry és Burján Csaba, mert az előző idényben az amerikai születésű versenyző sérüléssel bajlódott, Burján pedig egyéves eltiltását töltötte.

A futam eleinte nyugodt körülmények között zajlott, a magyarok a harmadik helyen „utaztak” a hollandok és az olaszok mögött. Elsőként Burján szánta el magát akcióra, fel is jött másodiknak az olaszok mögé, de Liu Shaolint húsz körrel a vége előtt visszaelőzte a holland rivális. Liu Shaoang azonban öt körrel később ismét előretört, ezúttal az olasz vetélytársat maga mögé utasítva. A hajrához közeledve azonban Burján kicsúszott, így esély sem maradt a dobogós helyezés megszerzésére. A győzelem végül Hollandiáé lett az olasz és az orosz kvartett előtt.

A nők 3000 méteres fináléjában a toronymagas favorit hollandoknál éppen a legjobb versenyző, a minden egyéni számban aranyérmes Suzanne Schulting csúszott ki, így nem tudta megismételni tavalyi sikerét, amikor mind az öt számban aranyérmet nyert. Az elsőként célba érő orosz kvartettet szabálytalanság miatt kizárták, így a franciák ölébe hullott az aranyérem. Mögötte az esés ellenére Hollandia lett a második és Olaszország a harmadik.

A magyar csapat a várakozásoktól elmaradva egy ezüstéremmel zárta a kontinensviadalt.

Dosszié

Hozzászólások

cukiság Góz Lilla
Mindenkit a patájuk köré csavarnak ezek a fekete csöppségek
labdarúgás / 19 perce
Két szék között a pad alatt a Siófok
Hazai pályán két lőtt gól is kevés volt, hogy az alsóházi rangadón legalább egy pontot szerezzen a BFC Siófok a Szeged-Csanád Grosics Akadémia ellen, mely hatmeccses nyeretlenségi szériát hagyott maga mögött. A Tisza-partiak 371 nap után szerzetek újra ennyi gólt idegenbeli bajnokin!
Gyász
"Harcomat megharcoltam, futásomat bevégeztem, hitemet megtartottam." /Pál apostol/ Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PAMUKI JÓZSEF volt atléta életének 79. évében elhunyt. Kérését tiszteletben tartva, temetése szűk családi körben történik. Gyászoló szerettei
„Az igaz ember eltávozik, de a fénye megmarad.” /Dosztojevszkij/ Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KUNECZ ISTVÁN Kaposvár, Badacsony utcai lakos, MÁV nyugdíjas, február 18. napján, életének 85. évében elhunyt. Szeretett halottunk hamvait március 5-én, pénteken 11 órakor a kaposvári Nyugati temetőben helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család
„Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok.” Fájó szívvel tudatjuk, hogy FEHÉR LÁSZLÓ szobafestő mester kaposvári lakos, 78 éves korában elhunyt. Temetése március 3-án, szerdán 14 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
„Hármas-egy Istenünk, hozzád fohászkodunk: Urunk tisztelünk, jöjj és légy gyámolunk, vezess ösvényeden, hova iparkodunk: a fénybe mely körülveszen.” /Aquinoi Szt. Tamás/ Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TÓTH BÉLÁNÉ Maráczi Irén kaposvári lakos, életének 82. évében elhunyt. Temetése március 2-án, kedden 12 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Engesztelő szentmisét március 4-én, csütörtökön 18 órakor a nagytemplom melletti körtemplomban tartunk. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
"...elmegyek, elmegyek jó messzire, nem írok levelet, nem is üzenek. Lesz még tavasz, lesz még nyár, ha én nem leszek..." Szeretett rokonaink, barátaink és ismerőseink engedjék meg, hogy hálás köszönetünket fejezzük ki Önöknek azért, mert február 19-én végső nyughelyénél szívmelengető sokaságukkal, velünk együtt búcsúztatták néhai SZILÁGYI FERENCET Ez a szertartás méltóságánál fogva gyógyír volt édesapjának, szeretteinek és a barátoknak is. Köszönjük! A gyászoló család
"Csillag voltál, mert szívből szerettél S én úgy szerettelek, ahogy csak lehetett. Elmentél tőlem, mint a lenyugvó nap De a szívemben élsz, és örökre ott maradsz." Fájó szívvel emlékezem JUHÁSZ LÁSZLÓ halálának 5. évfordulójára Párod: Bözse
"Emléked, mint lámpafény az estben, Tündököl és ragyog egyre szebben, S melegít, mint kandalló a télben, Derűsen, szelíden és örök fehéren." Szomorú szívvel tudatjuk mindenkivel, hogy ID. PETKES ISTVÁN életének 81. évében türelemmel viselt betegség után örökre megpihent. Temetése március 2-án kedden, 13 órakor a mernyeszentmiklósi temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VÁRHELYI IMRE életének 82. évében elhunyt. Temetése február 26-án pénteken, a 14 órai gyászmisét (Szentlélek templom) követően 14.45 órakor lesz Csurgón a Nagyváthy utcai temetőben. Gyászoló családja
„Búcsú, mit nem mondtál ki nekünk elmaradt. Hisz még élni akartál a földi kín alatt.” Fájó szívvel tudatjuk, hogy PESTI LÁSZLÓ hetesi lakos, 76 éves korában elhunyt. Temetése március 1-jén, hétfőn a 10 órai gyászmisét követően lesz a hetesi temetőben. Gyászoló családja
Szomorúan tudatjuk, hogy édesanyánk PLUTA MAREKNÉ Vali február 22-én elhunyt. Temetéséről a család a későbbiekben intézkedik. Gyászoló családja
"Amíg élünk, velünk maradsz, Találkozunk a csillagok között." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZÉL FERENC kőműves mester volt igali lakos életének 71. évében visszaadta lelkét Teremtőjének. Utolsó útjára február 27-én 11 órakor kísérjük az igali temetőben. Gyászolják: szerető kis családja és unokahúgai
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy NYIRŐ TIBOR JÓZSEF csomai lakos, súlyos betegség után életének 72. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása március 1-jén, hétfőn 11 órakor lesz a csomai temetőben. A részvétnyilvánítások mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Szerettei
Megrendülten és fájdalommal értesítjük azokat, akik ismerték és szerették, hogy RÁKÓCZYNÉ DR. ÉCSY ÉVA szakgyógyszerész a nagyatádi Aranyszarvas Patika alapítója, 72 éves korában váratlanul elhunyt. Búcsúztató gyászmisét a kaposvári Hősök templomában tartunk március 2-án, kedden 10 órakor. Temetése a gyászmisét követően a Szent Anna kápolnában lesz 10.40 órakor. Emléke örökre velünk marad. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését! Szerető férje és fia
„Küzdöttél, de már nem lehet, átölel a csend és a szeretet.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VÖRÖS SÁNDOR nyugalmazott százados 73 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése március 1-jén, hétfőn 13 órakor lesz a taszári temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
„Mondd meg nékünk, hol keressünk, Hogy még egyszer beszélhessünk… Játsszuk azt, hogy csak úgy elbújtál, Dolgod van, csak nekünk nem szóltál…” Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy KŐSZEGI ZOLTÁN csökölyi lakos, életének 50. évében váratlanul elhunyt. Temetése február 27-én, szombaton 11 órakor lesz a csökölyi katolikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászolja szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk MÁRTON SÁNDORNÉ Benkő Piroska 89 éves korában megtért Teremtőjéhez. Temetése február 25-én, csütörtökön a 14 órai gyászmisét követően 14.30 órakor a somogyjádi református temetőben lesz. Minden külön értesítés helyett. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak, utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
"Elmentél pedig sok dolgod lett volna még, Megtölteni szépséggel a családod életét. Elmentél s veled együtt eltűnt a remény, De lelkünk egy darabja utadon elkísér. Veled vagyunk most is, te pedig velünk vagy, Mert szeretetünk irántad oly végtelenül nagy." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BENCZE JÓZSEF zselickislaki lakos, 70. életévében elhunyt. Végső búcsút február 25-én, csütörtökön a 11 órai gyászmisét követően veszünk tőle a zselickislaki temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett Édesanyánk, Nagymamánk, MARKAF JÓZSEFNÉ Béndek Margit balatonlellei lakos, február 15-én elhunyt. Temetése február 25-én a 14 órás gyászmisét követően a karádi temetőben lesz. Szerető családja
"A temető csendje ad nekünk nyugalmat, szívünkben a fájdalom örökre megmarad." Fájó szívvel emlékezünk RIBA JÓZSEFNÉ balatonlellei védőnő halálának első évfordulóján. Szerettei
„Munkába és szeretetbe szíve holtan fáradt, Édes Jézus adj nyugalmat drága jó anyámnak.” Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FARKAS VENDELNÉ Biczó Irén kaposfüredi lakos, 88 éves korában elhunyt. Temetése február 25-én, csütörtökön a 13 órai gyászmisét követően 14 órakor lesz a kaposfüredi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
ritkaság / 20 perce
Száznyolcvan év után látták ismét a titokzatos madarat a borneói esőerdőben
felfoghatatlan fájdalom / 21 perce
Borzalmas tragédia: megerőszakolták a tizenhét éves lányt, felakasztotta magát
mindent megtettek a gyermekáldásért / 1 órája
Soha nem adták fel! 15 év után érkezett meg Bíborka, a csodababa
Járványhelyzet / 2 órája
13 368 855 ember beoltására rendelt vakcinát a magyar kormány
egyedülálló élőhely / 2 órája
Öt tonna sóval mentik meg a Fertőzug veszélyben lévő sós tavacskáját
pénz7 / 2 órája
Így lehetnek pénzügyileg felkészültebbek a diákok