Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Változatos eredmények születtek az első osztályban

Ez történt az OTP Bank Liga 3. fordulójának szombati játéknapján.

Második mérkőzését is megnyerte a Debrecen

Debreceni VSC-ZTE FC 3-2 (2-1)

Kisebb közjáték előzte meg a mérkőzést: a játékvezető a fülbevalót viselő Barczi Dávidot nem engedte pályára lépni, így az újonc tíz emberrel kezdte a találkozót.

A helyére beálló Babati már azután szállt be a mérkőzésbe, amikor a Debrecen megszerezte a vezetést. A Zalaegerszeg bő negyedóra után egyenlített, ám nem sokáig örülhettek a vendégek, a DVSC ugyanis még az első félórában újra előnybe került.

A második félidőben mindkét csapat sok hibával játszott. A játékrész közepén a ZTE ismét egyenlíteni tudott, ám két perccel később megint a Debrecennél volt az előny. A 81. percben megint közel került a pontszerzéshez az újonc, Mitrovic büntetőjét azonban Nagy Sándor kivédte. A Zalaegerszeg előtt még az utolsó percekben is adódott egy hatalmas helyzet, ám a debreceni kapus ismét hárított.

Döntetlent játszott az Újpest

Újpest FC-Paksi FC 1-1 (0-0)

Az Újpest legutóbb 2-1-re nyert Diósgyőrben, ezzel megszakította április eleje óta tartó, hétmeccses nyeretlenségi sorozatát. A szintén hárompontos Paks ellen szólt, hogy utóbbi húsz idegenbeli meccséből csak kettőt tudott megnyerni.

A szombati mérkőzés első negyedórájában a fővárosiak irányították a játékot, a tolnai gárda alig jutott át a felezővonalon, ám a félidő hátralévő részében már vendéghelyzeteket is láthatott a közönség.

A térfélcsere után rákapcsolt az Újpest, több veszélyes helyzetet is kialakított, ám a vezetést a Paks szerezte meg az egy perccel korábban beállt Könyves Norbert révén. A hazaiak nem sokkal később Bojan Sankovic fejesével egyenlítettek, és ezt követően is akadtak lehetőségeik, de az eredmény már nem változott.

Százszázalékos maradt a Mezőkövesd

Mezőkövesd Zsóry FC-Puskás Akadémia FC 1-0 (0-0)

A mérkőzés elején kiegyenlített küzdelmet láthatott a közönség, a felcsúti Knezevic a kapufát találta el, majd nem sokkal később a Mezőkövesd előtt is adódott nagy gólhelyzet. Az első negyedóra aktívabb időszaka után valamelyest óvatosabbá vált mindkét csapat, így a szünetig nem született gól.

A folytatásban viszont az előző fordulóban is eredményes Cseri bombagólt lőtt a jobb felső sarokba. Lendületben maradt a Mezőkövesd, azonban nem sikerült növelnie az előnyét. Az utolsó félórában már inkább az eredmény tartására törekedett Kuttor Attila csapata, amely meg is őrizte minimális előnyét a lefújásig, mivel a vendégek nem tudtak újítani, és jószerivel helyzetig sem jutottak a második félidőben.

A címvédő Ferencváros hazai győzelemmel mutatkozott be

Ferencvárosi TC-Kaposvári Rákóczi FC 1-0 (1-0)

Szerhij Rebrov vezetőedző a Bajnokok Ligája-búcsút követően – és a litván FK Suduva elleni Európa-liga-párharc előtt – alaposan átszervezte kezdőjét, amelyben csupán hírmondók maradtak az alapcsapatból.

A közepes iramú első félidőben már a hetedik percben vezetést szerzett a házigazda, amely a kaposváriak szervezett védekezése ellenére végig irányította a játékot és sorra alakította ki a gólhelyzeteket. Elsősorban Varga volt elemében, de a vendégek kapusa, Pogacsics a mezőny legjobbjaként több alkalommal bravúrosan védett. A Rákóczi eközben semmilyen veszélyt nem jelentett Gróf kapujára, a szórványos kaposvári akciók a hazai tizenhatosig sem jutottak el.

A szünet után tíz percig bátrabb játékkal nyílt csatára késztette a hazaiakat a Kaposvár, amely már lehetőségig is eljutott, utána azonban ismét a Ferencváros kezdeményezett, és csupán a hiba nélkül védő Pogacsicson múlt, hogy a lefújásig nem változott az eredmény.

Az FTC pályaválasztóként immár 38 találkozó óta nem kapott ki a bajnokságban, és sorozatban 12. NB I-es meccsét nyerte meg otthon. Az újonc kaposváriak ellenben a harmadik meccsüket is elveszítették a szezonban.

A Fehérvár hazai pályán kiütötte a Diósgyőrt

MOL Fehérvár FC – Diósgyőri VTK 5-1 (1-1)

A mérkőzés alaphangját megadta a gyors vendéggól, amely a 26. másodpercben esett: Prosser Dániel használta ki a hazai védelem hibáját. A folytatásban a fehérváriak támadtak, a vendégek pedig gyors kontratámadásokat vezettek, amelyek után Prosser újabb gólokat lőhetett volna. Nem tette, a Fehérvár pedig büntetett: az egykori diósgyőri, Elek Ákos egy beívelést követően térddel a felső lécre továbbított, majd a kipattanót ollózva behúzta a kapuba. Tovább rohamozott a hazai gárda, ám gólt a félidő végéig nem szerzett, ugyanakkor a Diósgyőr megfogyatkozott, miután Dusan Brkovic megkapta második sárga lapját.

Fordulást követően azonnal kihasználta az emberelőnyt a Vidi, és megszerezte a vezetést, érdekesség, hogy a másik ex-diósgyőri, Futács Márkó volt eredményes. Gól- és emberhátrányban sem állt be védekezni a vendégcsapat, s bátran lendült támadásba a megszerzett labdákkal. A Fehérvár negyedórával a vége előtt lezárta a nyitott kérdéseket, mert Danilovic öngóljával, illetve Armin Hodzic találatával háromgólosra növelte előnyét. A meccs végén Hodzic szerzett újabb gólt, s ezzel beállította az 5-1-es végeredményt.

Harmadik mérkőzését is elveszítette a Honvéd

Budapest Honvéd FC-Kisvárda Master Good FC 1-3 (0-1)

A vendég szabolcsiak már a kilencedik percben megszerezték a vezetést: egy szabadrúgás után a román Cornel Alexandru Ene közelről fejelt a hálóba. A folytatásban egyik oldalon sem alakult ki sok helyzet.

A második félidő elején előbb a kisvárdai Lucas Marcolini, majd a kispestiekhez hétfőn visszatért Davide Lanzafame hagyott ki nagy lehetőséget, de a brazil Lucas a 61. percben javított, és pontos, 20 méteres lövésével már 2-0-ra vezetett a Kisvárda. A folytatásban kiegyenlített játékkal teltek a percek, a vendégek magabiztosan őrizték az előnyüket, majd a hajrában egy-két veszelyes kispesti helyzetet, illetve egy gólváltást követően alakult ki az 1-3-as végeredmény.

A két újonc, a Zalaegerszeg és a Kaposvár mellett a Budapest Honvéd a harmadik olyan csapat az NB I-ben, amelynek még nincs pontja.

Forrás: MTI

Borítókép: A debreceni Nikola Trujic (k) valamint a zalaegerszegi Kocsis Gergő Bence (b) és Nikola Mitrovic (j) a labdarúgó OTP Bank Liga 3. fordulójában játszott Debreceni VSC – ZTE FC mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2019. augusztus 17-én

 

Hozzászólások

megyei időjárás
Sonline
Reggel fázunk, ám délutánra már szikrázó napsütés is várható
2019.09.20
Roncsautóbiznisz / 32 perce
Havonta száz horrorkaravánt büntetnek meg a magyar rendőrök
A helyszíni bírság legfeljebb 150 ezer, de kamionok esetében akár 500 ezer forint is lehet.
Gyász
Mély fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a legdrágább édesanya, nagymama, feleség és testvér MÉHESNÉ PÁVEL ÉVA böhönyei lakos méltósággal viselt súlyos betegségben 55 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 21-én, szombaton 15 órakor lesz a böhönyei temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Fájdalommal tudatjuk, hogy szerettett édesanyám, nagymamánk és anyósom DARVAS JÁNOSNÉ Éva néni bárdudvarnoki lakos életének 83. évében elhunyt. Temetése szeptember 21-én, szombaton, 11 órakor lesz a bárdudvarnoki temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GALBA MIHÁLYNÉ Bolhás Kossuth utcai lakos életének 81. évében elhunyt. Temetése szeptember 21-én, szombaton, 11 órakor lesz a Bolhási temetőben. Gyászoló családja
"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek." (Juhász Gyula) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BERKE IMRÉNÉ Rozika kadarkúti lakos rövid ideig tartó gyógyíthatatlan betegségben 69 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 21-én, szombaton, 11 órakor lesz a kadarkúti mikei úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel emlékezünk BORDÁS RITA halálának 2. évfordulójára. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy MAROSI VINCÉNÉ Joli néni tanárnő kaposvári lakos 94 éves korában csendesen elhunyt. Temetése szeptember 20-án, pénteken, 12.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ID. HORVÁTH JÁNOSNÉ somogyszili lakos, életének 76. évében váratlanul elhunyt.Temetése szeptember 19-én, csütörtökön, a 14 órai gyászmisét követően lesz a somogyszili temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló családja
"Síromon a virág utolsó üzenet, Tőletek, kik engem szerettetek. Lelki szemeimmel nézem szépségüket, Köszönöm hogy nyughelyemre elkísértetek." Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik KOZÁRI LÁSZLóNÉ Kálmán Edit temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, jelenlétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
„Az emlékek halványulnak, de szívünkben örökké élnek.” Fájó szívvel emlékezünk SIPOS ISTVÁN halálának 25. évfordulóján, és SIPOS ISTVÁNNÉ halálának 10. évfordulóján, volt boronkai lakosokra. Eta és Rózsi családjaikkal.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PARRAGI JÓZSEF BB. gépkocsi vezető balatonboglári lakos, életének 90. évében elhunyt. Temetése szeptember 19-én, 11.30 órakor lesz a balatonboglári temetőben. Gyászoló családja
„Búcsú, mit nem mondtál ki, nekünk elmaradt. Hisz még élni akartál, a földi kín alatt.” Mély fájdalommal tudatjuk, mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DELI LÁSZLÓ hetesi lakos 72 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 18-án, szerdán a 10 órai gyászmisét követően lesz a hetesi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet, mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló családja és a kiterjedt rokonság
Tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SIMICZ LÁSZLÓ Simi 72 éves korában elhunyt. Búcsúztatása szeptember 20-án, pénteken 11 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy CSANÁDI JÓZSEF 80 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 19-én, csütörtökön, 13 órakor lesz a kaposszerdahelyi temetőben. Gyászoló szerettei
„Küzdöttél, de már nem lehet, átölel a csend és a szeretet.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOKÁLY ISTVÁN Koko kaposvári lakos 77 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 19-én, csütörtökön 13.30 órakor lesz a kaposvári keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló családja
Fájó szívvel tudatjuk, hogy KURUCZ GYULA 73 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 19-én, csütörtökön 10 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Gyászoló családja
"Elment tőlünk, mint a lenyugvó nap, de szívünkben él, és örökre itt marad." /Reményik Sándor/ Fájó szívvel emlékezünk DR TAKÁCS LÁSZLÓ kaposvári lakos halálának első évfordulóján. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HORVÁTH LÁSZLÓNÉ Piroska balatonfenyvesi lakos, életének 94. évében megtért teremtőjéhez. A gyászoló család
Szívünk tele fájdalommal, de nem úgy mint akiknek nincs reménységük, amikor megrendültem tudatjuk, hogy VATI ISTVÁNNÉ hosszan tartó betegség után 77 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 21-én, szombaton, 11 órakor lesz Kaposváron a Keleti temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TAMÁS LÁSZLÓ volt böhönyei lakos 79 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 18-án, 14 órakor lesz a böhönyei temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Egy szál virággal búcsúzzunk tőle. A gyászoló család
"Hiába várjuk, nem jöttök már. Szerető szívetek örökre pihen már." Fájó szívvel emlékezünk SCHÁDL PÁL halálának 20. évfordulójára és SCHÁDL PÁLNÉ halálának 15. érfodulójára Szerető családja
Szégyentelen módszerek / 1 órája
Nem szereti a hirdetéseket? Jó, akkor meglopjuk
Európa-liga / 8 órája
Bravúros döntetlennel rajtolt a Ferencváros
Protokoll és etikett / 10 órája
Nincs náluk lazább a brit királyi családban
állomások / 10 órája
Egy újságíró a kék farkasok gyűrűjében
elismerés / 11 órája
Hamvas Zoltán: óriási a fejlődés a magyar gasztronómiában
instagram kihívás / 11 órája
Police-puzzle a járdán: a somogyi rendőrök elfogadták a kihívást
Góz Lilla