11°
10°

A Fradit is verte a rangadón a Csurgó

Hozzászólások

zenei történelem
Marosi Gábor
Turnézik a Beatlesszel: egy korszak kultúráját ismerteti meg
Gigakoncert / 5 perce
Hazánkba érkezik a legnagyobb slágergyáros
Paul Anka olyan nevek társaságában bontakoztathatta ki tehetségét, mint Jerry Lee Lewis, Buddy Holly, Frankie Lymon vagy Chuck Berry.
Gyász
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk édesapánk ID. ILA ISTVÁN halálának 6. évfordulóján. Gyermekei: István, Mária, Ágnes
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VARGA BÉLÁNÉ Kató madame március 10-én, életének 96. évében elhunyt. Március 22-én szűk családi körben eltemettük. Gyászolják: fia, menye, unokái, dédunokái
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KISS JÁNOSNÉ Kovács Mária szőlősgyöröki lakos, türelemmel viselt betegség után 82 éves korában elhunyt. Végső nyughelyére március 27-én, a 12.30 órakor kezdődő gyászmisét követően a szőlősgyöröki temetőben helyezzük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"Bennünk él egy arc, egy végtelen szeretet, ezernyi pillanat, melyet megéltünk veled. Mosolyod, amit nem tudunk feledni, mondatok, miket csak te tudtál úgy mondani. Millió emlék, melyet felidézve könnyes lesz szemünk, köszönjük, hogy voltál nekünk!" Soha el nem múló szeretettel emlékezünk TÖRZSÖK LAJOSRA halálának első évfordulóján. Szerettei
Fájdalommal emlékezünk VINCE MIKLÓSNÉ volt balatonboglári lakos halálának 12. évfordulóján. Szerettei
„Az új tavasz már nem talált, Elszakított Tőled a halál… Örök álom zárta le drága két szemed, és megpihenni tért dolgos két kezed. Köszönjük, hogy éltél és minket szerettél, Nem hagytál itt minket, csak álmodni mentél.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BACZA TIBOR volt kaposfüredi lakos 70 éves korában elhunyt. Temetése március 27-én, a 12 órai gyászmisét követően lesz a kaposfüredi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
„Amíg élünk nem felejtünk el.” Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk, SZABÓ GYULA vadász volt lengyeltóti lakos halálának 4. évfordulóján. Szeretteid
„Megállt a szív, mely élni vágyott, pihen a kéz, mely dolgozni imádott, Egy csoda volt, ahogy éltél és minket szerettél, Nem haltál meg, csak álmodni mentél. Csak az hal meg, akit elfelejtenek, Örökké él, akit nagyon szerettek.” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TÓTH JÁNOS gázszerelő Kaposvár, Arany János téri lakos 71 éves korában elhunyt. Temetése március 26-án, kedden, 14.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. TORNÓCZKY JÓZSEFNÉ Hikman Etel 76 éves korában csendesen elhunyt. Végső nyugalomra helyezése március 29-én, pénteken, 15 órakor lesz a nagyatádi központi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédmamánk CSOBOZ ISTVÁNNÉ Gőbölös Aranka segesdi lakosnak március 15-én szerető szíve megszűnt dobogni. Temetése a segesdi Tüskevári temetőben március 23-án, szombaton, a 13 órai gyászmisét követően 13.30 órakor lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy EŐRI ISTVÁN PÁL csurgói lakos, életének 79. évében elhunyt. Temetése március 22-én, 14.45 órakor lesz a csurgói József Attila utcai temetőben. Gyászoló családja
"Nem hal meg az, ki szerettei szívében él tovább." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PAPP ISTVÁNNÉ Bosznai Rózsa csurgói lakos életének 97. évében csendesen megtért Teremtőjéhez. Temetése március 23-án, 13 órakor lesz a Csurgó Sarkadi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útján elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"Az új tavasz már nem talált, Elszakított Tőled a halál... Örök álom zárta le drága két szemed, és megpihenni tért dolgos két kezed. Köszönjük, hogy éltél és minket szerettél, Nem hagytál itt minket, csak álmodni mentél. Szomorú az út, mely sírodhoz vezet, Isten őrködjön pihenésed felett. Ha elfáradsz utadon, pihenj meg egy percre, Tekints az itt maradt bánatos szívekre." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyánk ILLÉS IMRÉNÉ Marosi Mária volt somogyszili lakos életének 89. évében elhunyt. Temetése március 22-én, a 14.30 órakor tartandó gyászmise után a somogyszili temetőben lesz. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Dr. TÓTH TIBOR főállatorvos Pusztakovácsi lakos, életének 65. évében elhunyt. Temetése március 23-án, szombaton, 11 órakor Pusztakovácsi alsó temetőben lesz. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Szerető családja
"Nem vársz már minket ragyogó szemekkel, Nem örülsz már nekünk szerető szíveddel. De egy könnycsepp szemünkben Érted él, Egy gyertya az asztalon Érted ég!" Szomorúan emlékezünk VARGHA ENDRE halálának első évfordulóján. Családod
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, anyósom, nagymamánk, dédmamám KUSTOS LAJOSNÉ Fónai Mária életének 86. évében elhunyt. Temetése március 25-én, hétfőn, 10 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
"A küzdelemnek vége, erőm elfogyott, nézzetek az égre, valahol ott vagyok." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy LÁBODI MILÁN agrármérnök életének 35. évében elhunyt. Utolsó útjára 2019. március 22-én, pénteken 14 órakor kísérjük a lenti temetőben. Gyászmise aznap 13 órakor a lenti Szent Mihály templomban. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy KIS BANK ISTVÁNNÉ Kaposvár, Munkácsy Mihály utcai lakos 91 éves korában csendesen elhunyt. Temetése március 22-én, pénteken, 14.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
„Pihenj te drága szív, megszűntél dobogni, szerető jóságod nem fogjuk feledni.” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk HUBER JÓZSEF fonyódi lakos 78. életévében elhunyt. Temetése március 23-án, szombaton, 13.15 órakor a fonyódi temetőben lesz. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló gyermekei és családja
„Küzdöttél, de már nem lehet, Átölel a csend és a szeretet.” Mély fájdalommal tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesapám NAGY SÁNDOR balatonfenyvesi lakos, 78. életévében hosszú betegség után elhunyt. Temetése március 22-én, a 13 órai gyászmisét követően, 13.45 órakor a balatonfenyvesi temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló fia és családja
kézilabda-előzetes / 19 perce
Esélyesként léphet pályára a Siófok KC
Keszthelyi Zoltán
Összehangolt idő / 20 perce
Az Európai Parlament támogatja az óraátállítás eltörlését
röplabda-előzetes / 34 perce
Újabb kemény meccs vár a somogyi nőkre
Sonline
ASZTALITENISZ / 37 perce
Bartha Botond egyéniben és párosban is remekelt
Gamos Adrienn
motokrossz / 58 perce
Az ág is húzza Szvoboda Bencét
Barkóczy László
A dallamok mesterei / 1 órája
Kihirdették a Beethoven zeneszerzőverseny győzteseit