Harc a vébé-részvételért

2019.03.26. 14:11

Holnap rajtol az úszók országos bajnoksága

Szerdától szombatig Debrecen ad otthon az úszók nagymedencés országos bajnokságának, melyen több számban is óriási csatára van kilátás, már csak azért is, mert itt alakulhat ki nagy részben az év főeseményére, a kvangdzsui világbajnokságra utazó keret.

Budapest, 2018. október 6. A gyõztes Hosszú Katinka a 200 méteres vegyesúszás döntõjében az úszó világkupa-sorozat budapesti versenyén a Duna Arénában 2018. október 6-án. MTI Fotó: Czagány Balázs

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Czagány Balázs

A verseny a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA jóváhagyásával már olimpiai kvalifikációs viadalnak minősül, azaz Debrecenben ötkarikás időket is lehet teljesíteni, ugyanakkor egyelőre még a világbajnoki szintek fontosabbak a versenyzőknek.

Sós Csaba szövetségi kapitány a válogatási rendszer alapján

a tavalyi glasgow-i Európa-bajnokságon és azóta elért időket a mostani országos bajnokságon úszott eredményekkel bezárólag veszi majd figyelembe a kerethirdetésnél.

Ez például azt jelenti, hogy az egyik „legsűrűbb” számban, férfi 200 méter pillangón a 2015-ben Kazanyban világbajnok Cseh Lászlónak nemcsak az első kettőbe kellene kerülnie a dél-koreai repülőjegyhez, hanem jobb időt kell úsznia a skóciai kontinensviadalon Milák Kristóf mögött ezüstérmes, olimpiai-3. Kenderesi Tamás 1:54.36 eredményénél.

Milák Kristóf az eredményhirdetésen a glasgow-i úszó Európa-bajnokságon 2018. augusztus 5-én. (MTI/EPA/Patrick B. Krämer)

A még mindig csak 19 éves Milákkal kapcsolatban – aki a tavalyi ob-n egyetlen századra maradt el Cseh László Európa-csúcsától – Sós Csaba az M1 aktuális csatornán kedden elmondta, a fiatal klasszis olyan idővel (1:52.79) rendelkezik, amivel az elmúlt négy évben minden világversenyt (olimpia, vb, Eb) megnyert volna, így ő akár nyugodtan kísérletezhet is Debrecenben, ahol éppen ezért több számban is rajthoz áll majd.

A szakember kifejtette,

azoknak a versenyzőknek, akik világbajnoki A-szintet úsznak és eredményükkel benne vannak az első kettőben, bérelt helyük van a keretben.

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkát illetően a szövetségi kapitány megjegyezte, vegyesúszásban – Verrasztó Dávidhoz hasonlóan – olyan időeredményekkel rendelkezik, amelyek alapján gyakorlatilag garantált a helye a vb-csapatban. Ugyanakkor 200 méter pillangón például nem ígérkezik könnyűnek a dolga, hiszen a kihívói között ott van az Európa-bajnoki címvédő Kapás Boglárka, a korábbi ifjúsági olimpiai bajnok Szilágyi Liliána, a tavalyi, Buenos Aires-i ifjúsági ötkarikás játékokon aranyérmes Berecz Blanka, valamint a kétszeres Eb-ezüstérmes Jakabos Zsuzsanna is.

Kapás Boglárka, miután megnyerte a női 200 méteres pillangóúszást a glasgow-i úszó Európa-bajnokságon 2018. augusztus 6-án. Fotó: MTI/EPA/Patrick B. Kraemer

Sós Csaba hangsúlyozta, a 2016-os riói olimpia negatív tapasztalatai alapján döntöttek úgy, hogy ilyen korán kijelölik majd a vb-csapatot, ugyanis azt szeretnék, ha mindenki az év fő eseményén, jelen esetben a júliusi világbajnokságon úszná meg a legjobbját.

Az ob-n az előfutamokat reggel 9 órától, a döntőket pedig a szombati nap kivételével – amikor is 17.30 a kezdés – 18 órától rendezik. A finálékat az M4 Sport élőben közvetíti.

Borítókép: Hosszú Katinka a Duna Arénában 2018. október 6-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!