RALI

2019.10.17. 12:14

Horvát bajnoki ezüstérmet ért a porecsi első helyezés

Megnyerte a Porec-rallyt, így a második helyen végzett a horvát rally bajnokságban a Ford Fiesta R5-el versenyző Kovács Antal–Istovics Gergő páros.

Molnár Gábor

Fotó: Uros Modlic

A balul sikerült Nova Gorica Rally után a horvátországi Porec felé vette az irányt a Kovács Antal–Istovics Gergő alkotta páros (Speed Rally Team), ahol a horvát-szlovén rally bajnokság utolsó futamát rendezték.

– A képlet viszonylag egyszerű volt: ha megnyerjük a versenyt, akkor a horvát nyílt rally bajnokság második helyét is a magunkénak tudhatjuk – mondta a kaposvári Istovics Gergő. – A pályák az idei évben sok újdonságot nem tartogattak, hiszen a kijelölt szakaszok nagy részén már versenyeztünk, ez némileg megkönnyítette a dolgunkat a felkészülésben, de nem lehetett félvállról venni a versenyt, hiszen az időjárás, a változó körülmények mind-mind megkeverhették volna a kártyákat.

A penzum tizenegy szakaszból állt, amelyből nyolcat az első, hármat pedig a második nap kellett teljesíteni.

– Az első szakaszon bemutattunk egy remekbe szabott piruettet, ami tíz másodpercünkbe került – tette hozzá a navigátor. – Az előnyünk a hatodik szakaszra 17-18 másodperc volt, és épp kezdhettünk volna hátradőlni, amikor sajnos defektet kaptunk, így az addig megszerzett fór gyorsan el is illant: 4,1 másodperc hátrányban találtuk magunkat. Ez felrázott minket, és innentől az volt a feladat, hogy a hátrányt előnnyé kovácsoljuk. A verseny szoros volt, hiszen a hetedik szakasz után mindössze 0,7 másodperc különbség volt köztünk, és az olasz ellenfelünk között. A nap befejező szakaszán gyakorlatilag eldőlt a csata, hiszen akkor az olasz kolléga kapott egy defektet, így hirtelen 52 másodperc előnyünk lett, amit már csak menedzselni kellett a maradék három etapon.

Vonzó a város

Úgymond a magyar duó számára különösen kedves helyszín Porec, hiszen sokadik alkalommal vettek részt a versenyen, és az elmúlt években sok dobogós helyezést értek el az isztriai városban.

A magyar páros idén önfeledt, közönségszórakoztató autózással az első helyen fejezte be a porecsi erőpróbát.

Ezzel az eredménnyel be­zsebelték a második helyet a bajnokságban.

Boldogan gurultunk fel a Porec központjában található céldobogóra – emelte ki a versenyt követően Istovics Gergő. – A díjátadó-ceremónia impozáns volt, amikor pedig felcsendült a magyar Himnusz, akkor elérzékenyülve, ám mégis boldogan álltunk a dobogón.

Sok szünetet nem tartanak: már a hétvégén Szarajevóba utaznak a Jahorina Rallyra, melyet három éve megnyertek, s szeretnék az idén is megismételni a győzelmet, amely azért is lenne fontos, mert akkor a CEZ (Central European Zone) bajnokságban is a odaérnének a dobogó második fokára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában