"nem vakációzni jöttem"

2018.12.19. 09:39

Ibrahimovic szerződést hosszabbított Los Angelesben

Zlatan Ibrahimovic kedden aláírta a következő idényre szóló szerződését a Los Angeles Galaxy labdarúgóklubnál.

A 37 éves csatár márciusban két évre írt alá a tengerentúliakhoz, de a felek most új megállapodást kötöttek, így a játékos évi 1,5 millió dolláros bére jelentősen megemelkedett, s nem vonatkozik rá a fizetési plafon.

Ibrahimovic, akit az elmúlt hetekben az AC Milan próbált visszacsábítani, első amerikai szezonjában 27 bajnoki mérkőzésen 22 gólt szerzett és tíz gólpasszt adott, őt választották a liga legjobb újoncának és övé lett a legszebb gól is, csapata viszont nem jutott be a rájátszásba.

„Még nem fejeztem be az MLS-ben... Jól kezdtem, jól teljesítettem, de még nem vagyok elégedett az eredménnyel. Továbbra is dolgom van itt”

- mondta a klubja honlapján közzétett videóban Ibrahimovic.

Hozzátette, az első évet csupán bemelegítésnek tekinti, a második még ennél is jobb lesz, mert már jól ismeri a bajnokságot, és többet tud az ellenfeleiről.

A csatár korábban Olaszországban, Hollandiában, Spanyolországban és Franciaországban is bajnok lett, ezt a sort szeretné folytatni az Egyesült Államokban is.

„Azért vagyok itt, hogy nyerjek. Már a legelső napon megmondtam, hogy nem vakációzni jöttem”

- szögezte le.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!