fotók

2018.10.01. 12:14

Ironman és ultrafutó is indult a szemesi versenyen

Második alkalommal rajtoltak el a mozogni vágyók a Balatonparti Futónapon a hétvégén Szemesen.

Böcz Zoltán

A versenyre 670 futó nevezett, akik három távon mérethették meg magukat. A legnépszerűbb a tíz kilométeres negyedmaratoni szám volt, melyre háromszáznál is többen vállalkoztak, de félmaratont is futhattak a résztvevők. A szervezők gondoltak a családdal érkezőkre is, így három és fél kilométeres gyerekfutam is indult. Az útvonalat úgy jelölték ki, hogy annyira közel legyen a Balatonhoz, amennyire csak lehet. A panorámán kívül a pálya gyorsaságának is örülhettek a sportolók, ugyanis mint azt Benedek Balázs szervezőtől megtudtuk, sok egyéni rekord is megdőlt Balatonszemesen. – Versenyzői szemmel állunk hozzá a szervezéshez, ezt a futók díjazzák is, a futamok végén már a következő eseményről érdeklődtek – mondta Benedek Balázs, aki a Balatoni Futó és Szabadidő Egyesület elnöke is.

 

Az indulók között volt Szebeni Endre, aki 74 évesen huszonnyolcszoros ironman, és nem látszik fogyni a lendülete. A Balatonparti Futónap előtt ausztriai versenyéről tartott élménybeszámolót a sportember. A mezőny tele volt aktív futókkal, az indulók közt volt Szőnyi Ferenc is, aki rendszeresen indul extrém távú futó-, kerékpár- és triatlonversenyeken. 2017-ben a sávjci Swissultrán ért célba elsőként, ami 38 kilométer úszásból, 1800 kilométer kerékpározásból és 422 kilométer futásból állt. Ezt a magyar versenyző 215 óra alatt teljesítette.

Eredmények:

Gyerekfutam (3.5 km)

Fiú:

1. Tóth Bálint

2. Dombi Sólyom

3. Török Márton

Lány:

1. Haszon Panna

2. Fésűs Evelin

3. Bálint Rhodé

Negyedmaraton (10.5 km)

Férfi:

1. Gyenes Donát

2. Lukács Levente

3. Csörögits Máté

Nő:

1. Osztobányi Lilla Eszter

2. Bogárdi Szilvia

3. Sulyok Anita

Félmaraton (21.1 km)

Férfi:

1. Lubics Péter

2. Gorza István

3. Sékely András

Nő:

1. Matus-Tóth Andrea

2. Pászti Edit

3. Révész Zsuzsanna Márta

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában