óriási lehetőség

2019.05.26. 13:13

Jövőre magyar versenyzőknek is szurkolhatunk a Giro d'Italián?

A 2020-as projekt szakmai vezetője 2-3 versenyző részvételét sem tartja elképzelhetetlennek.

Tel-Aviv, 2018. május 5. Elia Viviani, a Quick-Step Floors olasz versenyzõje elsõként ér célba a Giro d'Italia olasz országúti kerékpáros körverseny második, Haifa és Tel-Aviv közötti 167 kilométeres szakaszán Tel-Avivban 2018. május 5-én. (MTI/EPA/Abir Szultan)

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Abir Szultan

„Egy ilyen helyzetben, mikor Magyarország rendezi a nagy rajtot, ennek jelentősen megnő az esélye és a jelentősége is” – utalt rá arra Szilasi László, a 2020-as magyar Giro-projekt szakmai vezetője, hogy a Budapesten lesz jövőre a nagy rajt, vagyis a Grande Partenza, s további két szakaszt is Magyarországon rendeznek.

„Azt remélem, hogy akár két-három magyar srác is rajthoz tud állni, márpedig ez az ő karrierjüknek és az utánuk jövő generációknak rengeteget jelenthet” – szögezte le az olasz körversenyen az MTI-nek adott interjúban. Elárulta: három csapattal komoly tárgyalásban vannak – ő szakmai vezetőként a kapcsolatfelvételben tud segíteni -, s a nyár végéig eldől ezen lehetőségek sorsa.

„Az ősznek már úgy vágunk neki, hogy tudjuk: kik azok, akik potenciálisan indulhatnak”

- mondta. Hozzátette: ha egy World Tour- vagy prokontinentális csapat leigazol egy magyar bringást, önmagában az még nem garancia arra, hogy ott lesz a budapesti rajtnál. Előbbiek ugyan automatikus résztvevői a háromhetes körversenyeknek, ám a rendkívül erős keretekbe nagyon nehéz bekerülni, különösen újoncként. Csak akkor van erre esély, ha a kerekes bizonyítja: meg tudja állni a helyét.

Utóbbiaknál ez könnyebb lehet, viszont megeshet, hogy az adott csapat nem kapja meg a szabadkártyák egyikét csak azért, mert magyar bringás szerepel a soraiban. Megemlítette, magyar bejegyzésű prokontinentális csapat automatikusan megkapná a szabadkártyát, ám jelenleg a legmagasabb besorolású hazai egyesület a kontinentális Pannon Cycling Team.

A magyar kerékpárosok közül jelenleg Peák Barnabás és Valter Attila van „tűzközelben”:

előbbi a legjobb U23-as csapatnak tartott holland SEG Racing Academyben, utóbbi a World Tour besorolású lengyel CCC fiókcsapatában teker. Róluk Szilasi azt mondta: fizikai adottságaikat, tapasztalatukat és versenykilométereiket tekintve ők jöhetnek leginkább szóba.

Kifejtette, hogy magyar Giro-résztvevő hatása az utánpótlásban jelentkezhetne közvetlenül, hiszen felhívná a szülők figyelmét: érdemes gyermeküket beíratni egy kerékpáros klubba, ezáltal felduzzadna azok mérete.

Elárulta: tavaly a Tour de France szervezőjével, az Amaury Sport Organisationnel (ASO) is tárgyaltak, ám az több ok miatt végül nem folytatódott. A Giro szervezői viszont megtalálták Magyarországot a lehetőséggel.

„Ez nemcsak egy kerékpárverseny, hanem egyben egy egész országnak szóló ünnepély is. Nem mellékesen persze egyben világméretű promóció, fantasztikus lehetőség.”

Szilasi kifejtette: a szervezés magyar oldalára három lokális feladat, az útvonal-biztosítás szervezése, illetve az engedélykérések és az egészségügyi biztosítás intézése hárul, a verseny többi része viszont teljes mértékben olasz kézben marad.

Az útvonalak kapcsán a tervek kialakításában és a tanácsadásban van magyar szerep, ám a döntő szót a Girót szervező RSC Sport mondja ki.

„A rajt- és célhelyszínek, illetve a javasolt útvonalak megtekintése után a logisztikai és egyéb szempontok alapján módosításokat kérnek, vagy elfogadják azokat” – mondta. A budapesti nyitány kapcsán leszögezte: az idei, 8,2 kilométer hosszú bolognai egyéni időfutamhoz hasonló megoldásban gondolkodnak. „Szeretnénk keresztülvezetni a városon az etapot, amely emelkedővel zárulna. A pontos helyszín még kérdéses, a Vár és a Citadella lehetséges befutó helyszínek.”

Szilasi kijelentette: a Giro kiemelkedő jelentőségű turisztikai termék, a vendégéjszakák miatt fontos szempont, hogy sok külföldi szurkoló érkezzen. Az országúti kerékpársportban egyaránt erős hagyományokkal bíró szomszéd országokból, azaz Szlovákiából, Ausztriából és Szlovéniából pedig akár több ezer drukker is jöhet Magyarországra. Emiatt, illetve hogy ne legyen sok a szakaszok közötti transzfer, az ország nyugati felére eshet a választásuk.

„További feltételek, hogy egyik szakasz sem lehet kétszáz kilométernél hosszabb, valamint az, hogy a harmadik etap céljához nemzetközi repülőtérnek is közel kell lennie” – fejtette ki. További lényeges tényezőként nevezte meg, hogy ezen országok legjobb versenyzői induljanak a viadalon, közülük a szlovén Primoz Roglic és a szlovák Peter Sagan a legnagyobb nevek.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!