országos bajnokság

2017.11.18. 21:08

Két címvédés a a súlyemelők országos bajnokságának szombati nyitónapján

Kilenc kategóriában hirdettek győztest a BKV Előre SC sportcsarnokában, ahol ketten tudták megvédeni címüket.

A nőknél mind a négy súlycsoportban új bajnokot avattak, részben azért, mert a tavalyi elsők közül többen is kihagyták az idei ob jelentette megméretést.

A férfiaknál elmaradt a nagy érdeklődéssel várt küzdelem a 77 kg-ban, miután sem Baranyai János, a pekingi olimpia egyetlen magyar sportági szereplője, sem Terebesi Adrián, a feltörekvő generáció egyik legtehetségesebb tagja, a kézsérülés miatt visszalépésre kényszerülő serdülő Európa-bajnok nem indult.

A múlt évben 62 kg-ban bajnok Dúl Ádám ezúttal eggyel feljebb, a 69 kilósok között próbált szerencsét, ahol másodikként végzett. Megvédte ugyanakkor titulusát az 56 kg-ban a 16 esztendős Orsós Richárd, 85 kg-ban pedig a 20 éves Kmegy Máté.

A szombati bajnokok:

nők:

48 kg: Bencze Zsanett (BKV Előre SC) 111 kg (szakítás 51 kg, lökés 60 kg)

53 kg: Major Nikoletta (Pécsi SE) 132 (59, 73)

58 kg: Tóth Adrienn (MAFC) 149 (70, 79)

63 kg: Kreics Dóra (MAFC) 150 (70, 80)

férfiak:

56 kg: Orsós Richárd (Tamási Koppány SE) 187 (83, 104)

62 kg: Kerekes Patrik (Oroszlányi VSE) 200 (95, 105)

69 kg: Kajáry Tibor (FIRMITAS) 239 (109, 130)

77 kg: Bravik Zoltán ((FIRMITAS) 263 (120, 143)

85 kg: Kmegy Máté (Kecskeméti TE) 300 (135, 165)

A vasárnapi program:

10.00 ó: férfi 94 kg

12.00 ó: női 69 kg, 75 kg, 90 kg, +90 kg

14.00 ó: férfi 105 kg, +105 kg

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!