motokrossz

2019.02.14. 14:58

Több vb-futamon is rajthoz áll Szvoboda Bence

Gőzerővel készül a motokrossz-szezonra a kaposvári Szvoboda Bence, aki az idén szeretné túlszárnyalni a tavalyi parádés évet.

Molnár Gábor

ADAC MX Masters 2018 , ADAC MX Masters Mšggers Bence Szvoboda ( Ungarn / KTM / HTS Team ) beim ADAC MX Masters

Kiváló éve volt a tavalyi a kaposvári Szvoboda Bencének, annak ellenére is csapatbajnok lett Csehországban és Magyarországon is, hogy csuklótörés miatt sokat ki kellett hagynia. Ráadásul a cseh pontvadászatban „egyéniben” a dobogó második fokára állhatott fel, valamint a régió legrangosabb sorozataiban tudott futamgyőzelmeket szerezni pályafutása első teljes királykategóriás (MX1) szezonjában. Ezek közül kiemelkedik az ADAC MX Masters negyedik fordulójában, az osztrák Möggersben aratott diadala.

Tavaly október közepéig tartott a versenyszezon Szvoboda Bencének, s rá két hétre már el is kezdte a felkészülést a következő, azaz az idei idényre. – Már két éve van egy jól kialakult rutin, ami alapján dolgozok, s amit az Ensport Kaposvár teljesítménydiagnosztikai labor munkatársainak köszönhetek – mondta Szvoboda Bence. – Épp most végeztünk a szervezetem felmérésével, és a számok azt mutatták, jobb formában vagyok, mint tavaly ilyenkor, s ez biztató a szezonra nézve.

A kaposvári motokrosszos heti kilenc, tíz órát edz a lazább heteken, amikor komoly terhelésnek van kitéve a szervezete, akkor körülbelül tizenötöt... Ebben benne vannak az állóképességi edzések, a futás és a bringa, az erősítő edzések, az egyensúly-koordinációt fejlesztő tréningek, illetve a motorozások. Három hét kőkemény gyakorlást mindig egy lazább követ.

– A november és a december inkább állóképességi munkával és erősítéssel telt, január közepétől viszont már a motorozásé a főszerep – tette hozzá Szvoboda Bence. – Sokat edzőtáboroztunk Olaszországban a HTS Team-es csapattársaimmal. Az idén elkezdtük az együttműködést egy osztrák motoros trénerrel, aki sokat tud csiszolni a technikámon. Ezek az apróságok nagyon fontosak a fejlődéshez. Az első felhozóversenynem március tizenhetedikén lesz, de addig is minden időn be van osztva. Szeretném az idén túlszárnyalni a tavalyi eredményeimet, és ezért mindent megteszek, november óta egyetlen edzést sem hagytam ki.

Kettőezer-tizenkilencben a németországi ADAC MX Masters sorozat lesz a kiemelt bajnoksága, mely egy kisvilágbajnoságnak is nevezhető, hiszen huszonhárom nemzet háromszázötven motorosa áll majd rajthoz minden állomáson. A cseh bajnokság is marad a naptárában, ezen kívül a környező országokban is elindul egy-egy versenyen a szabad hétvégéken.

– A télen sokat gondolkoztunk a csapattal azon, hogy inkább a kétütemű Európa-bajnokságon próbáljuk ki magunkat, vagy világbajnoki versenyeket vállaljunk – hangsúlyozta a kaposvári motokrosszos. – Utóbbi mellett tettük le a voksunkat, így terveink szerint kettő, három világbajnoki futamon is rajthoz állok majd, hogy felmérjem, hol tartok a világ legjobbjaihoz képest. Ez a sportág Formula–1-e, ezért nagyon izgatott vagyok, mit tudok kihozni magamból ebben a mezőnyben.

Finom szólva sem vár könnyű idény Szvoboda Bencére, hiszen nagyjából huszonöt versenyen áll majd rajhoz, s arra a kérdésünkre, milyen célokat fogalmaztak meg, a következőket válaszolta. – Az ADAC MX Masters sorozaton tavaly sikerült egy versenyt megnyernem, szeretném, ha 2019-ben többször is felállhatnék a dobogó legfelső fokára. Csehországban tavaly második lettem a királykategóriában úgy, hogy egy versenyt kihagytam a törött csuklóm miatt. Itt nekem már csak a bajnoki címmel lennék elégedett. A világbajnokságon a pontszerzés a cél, ami a legjobb húszba kerülést jelenti. Ha ennél előrébb tudok végezni, az egy kisebb csoda lenne ismerve a költségvetési különbségeket a világ élvonalához viszonyítva. De a legfontosabb, hogy szeretnék egy olyan szezont zárni, amit nem hátráltatnak sérülések, és nem kell bosszankodnom azon, mi lett volna ha...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában