e.on férfi vízilabda OB I.

2017.10.21. 19:26

Két meccsen 26 gólt mért a BL címvédője a Kaposvárra

Kétszer is megmérkőzött egymással 22 óra leforgása alatt a Szolnoki Dózsa VSC és a Kaposvári VK. Az első találkozón a bajnoki és Magyar Kupa címvédő, Bajnokok Ligája-győztes házigazda szolnokiak 16, másnap a kaposvári találkozón pedig kerek 10 góllal voltak jobbak.

Fenyő Gábor

Szolnoki Dózsa VSC–Kaposvári VK 18–2 (4–0, 7–0, 5–1, 2–1)

Szolnok, 300 néző. V.: Marosvári, Székely B.

Szolnoki Dózsa VSC: Kardos G. – Jansik (3), Csuk (2), Prlainovics (2/1), Gocsics (1), Bátori B. (1), Kis G. (1). Csere: Zalánki (3), Alekszics (2/1), Mezei T. (2), Hangay Z. (1), Fülöp B., Younger. Vezetőedző: Cseh Sándor.

Kaposvári VK: Krémer – Sántavy (2), Kovács O., Lukács Á., Juhász-Szelei, Pataki, Giga. Csere: Nemes B. (kapus), Palotás, Ihárosi, Varga Zs., Tóth K., Németh L., Németh B. Vezetőedző: idősebb Berta József.

Emberelőnyös helyzetből született gólok: 8/4, illetve 5/0.

Akciógólok: 12, illetve 2.

Ötméteresek: 2/2, illetve 1/0.

Kipontozódott: Sántavy (a 32. percben).

A vendég kaposváriak csak a 22. percben, 14–0-ás hazai vezetésnél tudtak először a kapuba találni. A harmadik negyed elején Kovács Olivér ötméterest dobhatott, de kihagyta.

Cseh Sándor: –Az első félidőben nagyon jól játszottunk. Külön öröm, hogy Kardos Gergely ismét remek formában védett.

Idősebb Berta József:Tudjuk, hogy hol a helyünk, a Szolnok pedig ezt a fellépését is nagyon komolyan vette.

Kaposvári VK–Szolnoki Dózsa VSC 5–15 (0–3, 1–3, 2–4, 2–5)

Kaposvár, 200 néző. V.: Berki A., Fodor R.

Kaposvári VK: Krémer – Sántavy (3), Juhász-Szelei, Pataki, Kovács O., Varga Zs., Giga. Csere: Tóth K. (2), Palotás, Ihárosi, Lukács Á., Németh L. Vezetőedző: idősebb Berta József.

Szolnoki Dózsa VSC: Nagy V. – Jansik (2), Zalánki (2), Mezei T. (2), Prlainovics (2), Younger (1), Gocsics. Csere: Kis G. (2), Fülöp B. (1), Bátori B. (1), Hangay Z. (1), Csuk (1), Alekszics. Vezetőedző: Cseh Sándor.

Emberelőnyös helyzetből született gólok: 4/0, illetve 11/6.

Akciógólok: 5, illetve 9.

Ötméteresek: –, illetve 1/0.

Kipontozódott: Lukács Á. (a 27. percben), Varga Zs. (a 29. percben).

A 15 kapott gól ellenére a házigazda Kaposvári VK egyik legjobbja Krémer Balázs kapus volt, aki sok szolnoki támadást hárított, az első negyedben pedig megfogta Andrija Prlainovics büntetőjét.

Idősebb Berta József: – A mi ellenfelünk nem a Szolnok, mégsem feltartott kézzel ugrottunk a medencébe. A jövő hétvégén az újonc Szombathely otthonában meg kell szereznünk az első pontjainkat.

Cseh Sándor: – Most nehézkesebben, totyogósabban játszottunk, mint előző nap Szolnokon; igaz, a kaposváriak keményebben és határozottabban is védekeztek. Négy-öt nagyon komoly védekezési hibát is elkövettünk, ami nem igazán jellemző ránk, s ezeket a folytatásban ki kell javítanunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában