hóröplabda

2020.02.25. 11:16

Kilencedik helyen a magyar hóröplabdás csapat

A hétvégén a szlovákiai Donovalyban, a hóröplabda Európa Tour harmadik állomásán szerepelt a Győri Panna, Kovács Eszter, Lutter Eszter (RÖAK Kaposvár) összeállítású magyar csapat, amely végül a kilencedik helyet szerzet meg.

Molnár Gábor

A mieink az első mérkőzésen két játszmában győzték le a házigazdák egyik csapatát (15:13, 15:11), ám a következő fordulóban az első helyen kiemelt és a végső győzelmet is megszerző oroszokkal kerültek szembe, akik ellen nem sikerült a bravúr (9:15, 11:15). Ezt követően egy újabb szlovák csapat volt a mieink ellenfele, akiket sajnos nem sikerült legyőzni, így végül csapatunk a 9. helyen zárt.

– Nagyon jól kezdtünk, de végül nem sikerült a mezőny elején végeznünk. Az első kiemelt oroszok ellen vezettünk 10:7-re, de sajnos kikaptunk végül, amit nagyon sajnáltunk. Nagyon egységes volt a mezőny, mindenki szinte egy szinten volt. Tanulságos viadalon vagyunk túl, a 3:3 elleni játékban sok olyan taktikai lehetőség van, amire készülni kellett volna. Legközelebb ezeket már tudni fogjuk – mondta a válogatott kaposvári játékosa, Lutter Eszter.

A lányok ezzel beállították a 2018. decemberi moszkvai versenyen elért eredményüket, amelyen pont ugyanebben az összeállításban szerepeltek, és a hármas felállásban azóta is a legjobb magyar helyezés (2018 tavaszáig párosoknak rendezték a versenyeket, amelyen Lutter és Győri, illetve a férfiaknál Bán Viktor és Soós Izsák egyaránt negyedik hellyel tartja a csúcsot). A helyezésen túl az ezért kapott, fejenként 50 ranglistapont is nagyon fontos, mert a mieink indulni akarnak az áprilisi, St. Antoni Európa-bajnokságon.

Az Eb-t Ausztriában rendezik, nemzeti bajnokságot pedig 14 ország (Oroszország, Örményország, Grúzia, Törökország, Litvánia, Csehország, Bosznia, Románia, Svédország, Franciaország, Németország, Spanyolország, Svájc, Szlovénia) rendez. Sajnos technikai okok miatt a 2018-as első ob óta az MRSZ nem tudja megrendezni a saját bajnokságát, így a mieink számára maradt a harmadik lehetőség, a ranglistáról való bejutás, ahonnan nyolc csapat kvalifikálhatja még magát, de egy országból legfeljebb összesen kettő.

A lányok klubjai a Penta-KSE, a RÖAK Kaposvár és az ÓSSC pedig összefogott a cél érdekében és előbbi névadó szponzorának, a Penta Általános Építőipari Kft.-nek az anyagi támogatásával a múlt hétvégén Donovalyban, a március 7-8-án az olaszországi Tarvisióban és az utána két héttel a két évvel ezelőtti Eb helyszínén, az ausztriai Wagrainban esedékes versenyen is indulhat a magyar női csapat, amelyet a hatszoros strand és egyszeres hóröplabda bajnok, valamint az utóbbi szakágban Eb-résztvevő Lutter Eszter, a vele együtt hóröplabda bajnoki címet és Eb-kilencedik helyet szerző Győri Panni, valamint a több strandröplabda ob-fordulón is ezüstérmes Kovács Eszter mellett a háromszoros strandröplabda ob-ezüstérmes Szabó Dorottya, illetve jelenleg az ő hiányában az ugyancsak több strandröpi ob-fordulón is döntőt játszó Dénesi Brigitta alkot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában