Helyi sport

2020.03.01. 16:24

Kilencgólos siófoki előny a negyeddöntőben

A címvédő Siófok KC 38-29-re győzött a török bajnok Kastamonu Belediyesi GSK otthonában vasárnap a női kézilabda EHF Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén.

MTI

Fotó: NemA

A Kastamonu három évvel ezelőtt és tavaly ősszel a selejtező harmadik fordulójában a Vác együttesét, február elején pedig a csoportkörben a Debrecent búcsúztatta az EHF Kupában.

A vendégek keretéből csupán a sérült Mazák-Németh Csilla hiányzott a vasárnapi meccsen.

Kezdetben egyik oldalon sem volt megfelelő a védekezés, hét perc alatt öt-öt gól született. A folytatásban a törökök nem tudták tartani a lépést esélyesebb riválisukkal, csak minden második siófoki gól után találtak be, így Szikora Melinda védéseire alapozva a 16. percben már 14-8-ra vezettek a vendégek.

 

A Kastamonu játékosai nem tudtak visszarendeződni, így a siófokiak gyors ellenakciókkal nyolc perc alatt 7-0-s sorozatot produkáltak, a szünetben pedig 24-12-re vezettek.

A második félidő elején a címvédő egyre többet hibázott, és előbb egy 4-1-es, majd egy 5-1-es szériával csökkentették hátrányukat a hazaiak, akiknél ugrásszerűen javult a kapusteljesítmény. Bár a Siófok három találattal elveszítette az alacsony színvonalú mérkőzés második félidejét, kilencgólos sikerével végül formalitássá tette a jövő szombati visszavágót.

A párharc győztese az elődöntőben az orosz HK Lada Toljatti vagy a dán Odense HB csapatával találkozik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában