Korhutéknak van esélyük

2017.08.16. 22:56

Kleinheislerék csúnyán kikaptak

Az Asztanában játszó Kleinheisler László vesztes, a Hapoel Beer-Seva magyar légiósa, Korhut Mihály győztes mérkőzésen lépett pályára szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörének első összecsapásain.

Kleinheisler csapata szinte az egész mérkőzésen alárendelt szerepet játszott az előzetesen is esélyesebbnek tartott skót Celtic Glasgow-val szemben, és végül 5-0-s vereséget szenvedett, ezzel gyakorlatilag elbúcsúzott a BL-főtáblától. A találkozót végigjátszó magyar középpályás a második gól előtt nagyot hibázott: a saját térfeléről szöktette az ellenfél játékosát, aki köszönte a lehetőséget, és be is vette a kazah kaput.

A szintén 90 percet pályán lévő Korhut Mihály és együttese számára is rosszul kezdődött a szlovén Maribor elleni összecsapás, ugyanis már a 10. percben hátrányba került a korábban a Budapest Honvédot búcsúztató izraeli bajnok. Ezt követően a Beer-Seva még az első játékrészben fordított, és végül 2-1-re győzött, így bizakodva várhatja a jövő keddi, szlovéniai visszavágót.

A nem bajnoki ágról érkező csapatok közül a Sevilla idegenben, a Napoli hazai pályán jutott előnyhöz török, illetve francia ellenfelével szemben, míg a görög Olimpiakosz 2-1-re legyőzte a horvát Rijekát.

Basaksehir (török)-Sevilla (spanyol) 1-2 (0-1)

Celtic Glasgow (skót)-Asztana (kazah) 5-0 (2-0)

Hapoel Beer-Seva (izraeli)-Maribor (szlovén) 2-1 (2-1)

SSC Napoli (olasz)-OGC Nice (francia) 2-0 (1-0)

Olimpiakosz (görög)-HNK Rijeka (horvát) 2-1 (0-1)

kedden játszották:

APOEL (ciprusi)-Slavia Praha (cseh) 2-0 (2-0)

Hoffenheim (német)-FC Liverpool (angol) 1-2 (0-1)

Sporting Lisboa (portugál)-FCSB (román) 0-0

Young Boys (svájci)-CSZKA Moszkva (orosz) 0-1 (0-0)

Qarabag (azeri)-FC Köbenhavn (dán) 1-0 (1-0)

A selejtező negyedik fordulójának győztesei a BL, míg vesztesei az Európa Liga főtáblájára kerülnek. A visszavágókat jövő kedden és szerdán vívják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!