2018.02.03. 06:30
Kuksival a díszpáholyban
Imádtam edzőtáborozni, élni, lakni a katalánok fővárosában, a lazaságban, az életörömben, a vidámságban, az örökké mosolygós Barcelonában, a Costa Brava szikrázó napfényében. 1976-ban az örök barátommal, az olimpikon úszóval, majd válogatott öttusázóval, Lázár Péterrel és a „papírjaguárral”, egy 601-es Trabant fedélzetén már jártam ott, de akkor még nem is sejtettem, hogy három évvel később mint a magyar öttusa-válogatott büszke újonca ismét eljutok a földkerekség egyik legszebb helyére. Bár Budapest szebb, a lényeg az, hogy február volt, lágy, simogató, bódító tavasz, hét ágra sütött a nap, miközben itthon hamuszürke, reménytelenül mogorva és komor volt a világ, ott már kora reggel 15 fok…
Csapatunk – Horváth „Vöri”, Sasics „Szvetyi”, Maracskó Tibike, Kancsal „Támi”, Szombathelyi „Macsek”, Császári „Csaszi” – keményen, eszelősen edzett, „leszaladt a térképről”, de amint némi szabadidőhöz jutottunk, azonnal indultunk focizni, teniszezni. A helyi TF-en, a kiváló katalán tornászról, Joaquim Blume-ról elnevezett, minden igényt kielégítő „kollégiumban” laktunk, ahol tombolt az élet, és ahol mi, a vasfüggöny mögül érkezettek, igazi kuriózumnak számítottunk.
Kóstolgattak is bennünket a helyi vitézek, leendő testnevelők, de bármiben is mértük össze tudásunkat, bucira vertük őket.
Az első teljesen szabad hétvégénken, mi sem természetesebb, igyekeztünk eljutni a közeli Camp Nouba, az FC Barcelona csodastadionjába. Igen ám, de oda, százezer drukker közé bejutni több mint nehéz. Szinte lehetetlen. Szövetségi kapitányunk, Török Feri, aki Kubala László jó haverja volt, csak sokat sejtetően somolygott, amikor jeleztük vágyunkat. Jegyünk nem volt, ennek ellenére, lesz, ami lesz alapon, elindultunk szerencsét próbálni.
A magyaros leleményességünk nagyon sokszor kisegített minket, még kilátástalannak tűnő helyzetekben is… A Barca a baszkföldi Real Sociedaddal játszott. Nem egy „El Clásico”, de nekünk megtette volna. Ha bejutunk… Rövidesen rájöttünk, miért is somolygott korábban sokat sejtetően dr. Török, akinek szerencséje örök. A stadionnál Barcelona legnagyobb királya, a félisten, Kubala „Kuksi” várt ránk. Attól kezdve a tenyerükön hordoztak minket. Díszpáholy, s a hozzá járó finomságok. Sok helyütt jártam a világban, de olyan parádés fogadtatásban azóta sem volt részem. Kubala előtt leborult mindenki.
A Barca viszont 4–1-re elbukta a meccset. Bezzeg ha „Kuksi” játszott volna…