női kézilabda

2019.03.06. 21:08

Leküzdötte az Érd a Siófokot

Hiába vezetett húsz perc után hárommal mégis elbukta a rangadót Érden a Siófok. A bajnoki bronzérem még meg lehet, hisz kilenc forduló még hátra van, ám az már nem a balatoniak, hanem az érdiek kezében van.

Keszthelyi Zoltán

A bajnoki rajt előtt komoly célokat fogalmaztak meg Siófokon, melyhez egy erős, nemzetközi játékoskeretet is kialakítottak, ám mindezek ellenére a Magyar Kupa után úgy tűnik a bajnokságban sem sikerül maradandót alkotni. Legalábbis ez a vereség ezt vetíti elő, bár hiába két pontos érdi előny összevetésben viszont jobbak a balatoniak, így még nem lehet lefutottnak nevezni a bronzéremért vívott harcot, elég tehát egy érdi botlás. Ezt az érmet azonban most már nem nyerheti meg Moen edző együttese, csak Szabó Edináé veszítheti el! Ezt azért kevesen gondoltak szeptemberben Siófokon, de még Érden sem.

A rangadóra visszatérve a második félidőben buktak a balatoniak, akik ebben mindössze tizenegy gólra voltak képesek. Támadásban ennél gyengébb teljesítményt csak az MTK ellen nyújtottak a szünet után, ám azt a találkozót még megúszták döntetlennel, ám az Érd ugye nem az MTK. A fővárosiak ellen tíz gólt értek el, most tizenegyet ebből kettőt hetesből, ami nagyon kevés, még akkor is, ha az utolsó négy percre már eldőlt a találkoz, hisz néggyel vezettek a házigazdák, vagyis nem sikerült még egy izgalmas mérkőzést sem játszani. Az érdiek francia kapusa Foggea a statisztika szerint kilenc védést mutatott be közte egy hetesét ebben a második harminc percben, melyben Kobetic és Gonzalez voltak, akik legalább három-három gólig jutottak, más nem volt, aki akcióból legalább duplázni tudott volna. Böhme két találta a fordulás után büntetőből született, aki legalább ezeket értékesítette, hisz előtte kettő is kimaradt.

A második félidei támadójáték mellett a védekezés sem működött jól, hisz harminc gól felett csak a Fradi és a Győr dobott a Siófoknak ebben a bajnoki szezonban. Az utóbbi kettő viszont más színvonalat képvisel.

Érd – Siófok KC 30-26 (14-15)

Érd Aréna, 1200 néző. Vezette: Herczeg, Südi.

Érd: Janurik – Krpez Slezak 7(2), Kiss N., Szabó L. 3, Kovacevic, Tóth G.7, Lassource 8. Csere: Foggea (kapus), Lavko 3, Jerabkova 2. Edző: Szabó Edina.

SKC: Dedu – Böhme 4(2), Gonzalez 5, Jezic 6, Nze Minko 4(1), Kobetic 5, Aoustin 1. Csere: Solberg (kapus), Janjusevic, Perianu, Elghaoui 1, Khmyrova. Edző: Tor Odvar Moen.

Kiállítás: 6, illetve 4(2) perc.

Hétméteres: 2/2(1/1), illetve 5/3(2/1).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában