eredmények

2019.04.21. 14:35

Magyar győzelmekkel folytatódott az asztalitenisz-vb selejtező

Sikeres volt a budapesti asztalitenisz-világbajnokság vasárnapi nyitónapja: egyesben András Csaba, Juhász Patrik, Fehér Orsolya és Hartbrich Leonie is megnyerte első csoportmérkőzését.

A magyar válogatott legfiatalabb tagja, a mindössze 16 éves András Csaba (741. a világranglistán) bátor játékkal mutatkozott be, hat szettben verte a nála jóval tapasztaltabb, 25 esztendős jordán bajnokot, Zaid Abo Jamant (470.), bár a meccs után elárulta, hogy nem sokat aludt a versenynapot megelőző éjszakán.

„Nagyon izgultam, aztán a meccs közben próbáltam oldódni. Szokatlan volt, hogy ennyien szurkoltak nekem – mondta a BVSC pingpongozója. – Az első meccseim egy tornán általában nehezek, bele kell jönnöm. A következő ellenfelem balkezes, szeretek balkezesek ellen játszani, agresszíven játszik, próbálom majd lerövidíteni a labdameneteket.”

András következő riválisa – délután – a belga Robin Devos (96.) lesz.

A magyar férficsapat másik tinédzser korú tagja, a 18 éves Juhász Patrik (832.) is győzelemmel debütált, ráadásul játszmaveszteség nélkül múlta felül a vietnami Duc Tuan Nhuyent (437.). Rá később ugyancsak egy balkezes belga rivális, Martin Allegro (104.) vár. A hármas csoportokból az első helyezettek jutnak a 128-as főtáblára.

Hasonló a lebonyolítási rend a női egyes selejtezőjében is, ahol három magyar játékos próbálkozik. Közülük az egyformán 19 esztendős Fehér Orsolya (224.) és Hartbrich Leonie (222.) mutatkozott be eddig a Hungexpón, mindketten olyan kortárs játékossal kerültek szembe, akinek a felnőttek között nincs világranglista-helyezése. Fehér négy szettben verte az elefántcsontparti Christina Kamenant, és Hartbrich is egyoldalú küzdelemben kerekedett felül a skót Alisa Khalidon. A két magyar hétfőn folytatja szereplését a selejtezőben, Fehér az ausztrál Melissa Tapperrel (160.), Hartbrich az iráni Masid Asztarival (163.) játszik majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!