kézilabda

2020.01.02. 19:11

Magyar Kupa: Pena hét góljával nyolc között a Siófok

Magabiztosan jutott tovább a Magyar Kupa ötödik fordulójába, a legjobb nyolc közé a Siófok KC, mely kiütötte az első osztály újoncát, ráadásul hazai oldalon a fiataljainak is lehetőséget tudott adni Moen edző.

Keszthelyi Zoltán

Fotó: NemA

Nehezen indult ez a kupameccs, hisz tizenegy perc után meglepetésre még döntetlenre álltak a csapatok (7-7), sőt akad olyan pillanata is találkozónak az első percekben, mikor kettővel mentek a vendégek. A két csapat bajnoki meccsen már találkozott egymással korábban, azon hússzal nyertek a balatoniak a Szent István otthonában és akkor tizenegy perc után már héttel vezettek. A folytatásra aztán helyre állt a rend, összerántotta védekezését a Siófok, így a vendégek a szünetig már mindössze három gólra voltak képesek, miközben sorra jöttek a könnyű gólok lerohanásból a házigazdáktól, aminek köszönhetően pillanatok alatt állva hagyták ellenfelüket.

 

Az első félidőt Pena hat, Such öt góllal zárta, de Böhme és Hársfalvi is elemében volt, előbbi négyszer, utóbbi háromszor volt eredményes, az év első siófoki gólja is az utóbbi nevéhez fűződött. A fordulás után már sokat variált együttesén Moen edző, Wald kezdte ezt a játékészt, de Aoustin irányító játékát is megcsodálhatták például a szurkolók és negyvenedik perctől már ott voltak a pályán a fiatalok is; Lapos, Csapó majd Póczik, akik közül hat védéssel járult hozzá a sikerhez. A hazai oldalon ebben a harminc percben Janjusevic és Lapos vitték a prímet támadásban, mindketten négy-négy gólig jutottak. A lefújás után hazai oldalon viszont a legjobb játékosnak járó elismerést Mazák-Németh Csilla vehette át.

Hozták tehát a kötelezőt a balatoniak, akik ezzel a sikerrel ott vannak a Magyar Kupa legjobb nyolc együttese közt, ráadásul remélhetőleg jól szolgálta a találkozó a hétvégi, Kobenhavn elleni EHF Kupa első, a hazai csoportmeccsre való felkészülést.

Siófok KC – Szent István SE 43-22 (24-10)

Siófok, Kiss Szilárd Sportcsarnok, 800 néző. Vezette: Őri, Pozdena.

SKC: Szikora – Böhme 4, Janjusevic 4, Jezic 1, Tomori 4, Pena 7(2), Hársfalvi 5. Csere: Csapó (Kapus), Drabik 2, Such 6, Mazák-Németh 4, Aoustin, Wald 2(1), Lapos 4(2), Póczik. Edző: Tor Tor Odvar Moen.

Szent István SE: Gercsó – Horváth G. 4(2), Monori 5, Aron 6, Lyngby 1, Scheffer 2, Stranigg 1. Csere: Mátéfi (kapus), Pánczél, Albert 2, Balogh B., Varjú 1. Edző: Vojkovics Gyula.

Kiállítások: 8(2), illetve 10(2) perc.

Hétméteresek: 6/5(2/2), illetve 5/2(3/1).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában