Már más ez az öttusa

„Ma már csak tisztes távolságból szemlélem, nem tudom, mi az a laser run, meg a bónuszvívás, ez már nem az én öttusám” – jegyezte meg a sportág valaha volt legnagyobbja, Balczó András a múlt heti budapesti világbajnokság előtt a Nemzeti Sportban a vele készített riportban.

Bizony, nagy utat járt be az öttusa, amely a modern kori olimpiák megálmodójának, Pierre de Coubertinnek a találmánya, és az 1912-es, stockholmi olimpián debütált.

A báró úgy gondolta, hogy a játékok műsorán szükség van egy olyan sportágra, amelyben a versenyzőknek ötvözniük kell az erőt, az állóképességet és a technikai tudást.

Az öttusát a „hírvivő legendája” ihlette. Eszerint a futár, akinek üzenetet kellett eljuttatnia az ellenséges vonalakon keresztül, előbb lóháton vágtatva karddal és pisztollyal küzdi át magát a harcmezőn, majd miután a lovát kilövik alóla, úszva és futva halad tovább, hogy teljesítse a küldetését.

Ám aligha van még egy sportág, amelyben annyit változtak a szabályok, mint az öttusában. A lovaglás például kezdetben ötezer méteres tereplovaglás volt rögzített akadályokkal, innen jutottunk el a mesterségesen kialakított, 350–450 méteres pályához és a verhető akadályokhoz. A versenyzők 1993-ig robbanófegyverrel lőttek 25 méterről forgótáblákra, ezután áttértek a légpisztolyra és a körös táblákra. 1996-ban egynapossá tették az öttusaversenyeket, 2009-ben pedig a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) guatemalai kongresszusán a küldöttek kétharmados többséggel elfogadták a végrehajtó bizottság javaslatát, miszerint összevonják a futást és a lövészetet. A londoni olimpián pedig már lézerpisztollyal lőttek 10 méterről, így született meg a laser run.

Az utóbbi két és fél évtized változásait az UIPM elnöki székében 1993 óta ülő Klaus Schormann vezényelte le. A 73 éves német sportvezető maga mellett tudhatja Albert monacói herceget is (ő az UIPM tiszteletbeli elnöke) és ifjabb Juan Antonio Samaranchot (a korábbi NOB-elnök fia a szövetség első alelnöke), a hét végén együtt parádéztak a Kincsem Parkban. A göttingeni tanárember afféle hályogkovácsként görcsösen próbál megfelelni a mai idők kihívásai­nak, a média számára eladhatóvá tenni a sportágat; tudathasadásos állapot, hogy a „reformjaival” magát az öttusát áldozza fel. Így alighanem már nincs messze az a nap, amikor Balczó vagy Martinekék, Vörös Zsuzsanna nagy győzelmein nosztalgiázva elmorzsolunk majd néhány könnycseppet egy hajdan volt sikersportágunk végleges kimúlása miatt.