wtcr

2019.04.25. 13:40

Marco Rossi lesz a Hungaroring sztárvendége

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya lesz a sztárvendége vasárnap a túraautó-világkupa (WTCR) mogyoródi versenyhétvégéjének a Hungaroringen.

Francois Ribeiro, a versenysorozat promótere az esemény budapesti sajtótájékoztatóján csütörtökön azt mondta: azért hívták meg a nemzeti csapat trénerét, mert tudják róla, hogy „imádja az autóversenyzést”.

„Abban bízunk, hogy 50 ezer nézőt láthatunk vendégül a hétvégén, hiszen a WTCR nagyon népszerű Magyarországon, amely megérdemli, hogy két állandó versenyzője legyen a rajtrácson”

- jelentette ki Ribeiro utalva arra, hogy Michelisz Norbert (Hyundai) és Tassi Attila (Honda) is indul a Hungaroringen, szabadkártyával pedig Tenke Tamás, a Zengő Motorsport fiatal versenyzője is rajthoz áll.

A WTCR promótere kiemelte, hogy a marokkói szezonnyitó hétvége „nagyon szoros” volt, s úgy fogalmazott „nem nagyon tudunk a világon még egy olyan versenysorozatot mutatni, ahol egy időmérő edzésen hét különböző márkát képviselve 24 versenyautó héttized másodpercen belüli köridőket fut”.

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója azt mondta, 50 ezer nézőnek nagyon örülnének, és mindenképpen izgalmas hétvégére számítanak, melynek során három futamon is összecsap a WTCR mezőnye.

„Tavasz óta vannak rendezvényeink, de természetesen a túraautó-világkupa minden évben egyfajta próbája az év többi versenyének és a Forma-1-nek is a Hungaroringen”

- tette hozzá Gyulay.

Michelisz Norbert a marokkói idénynyitóval kapcsolatban – amely után a 12. helyen áll összetettben – úgy fogalmazott, „nehéz volt”, de számítottak rá, hogy a pontszerzésért is nagyon meg kell dolgozniuk.

„Én most Mogyoródon is nehéz hétvégére számítok, de amikor nincs valós esély a futamgyőzelemre, akkor arra kell figyelni, hogy a lehető legtöbb pontot összegyűjtsük”

- jelentette ki a 34 éves pilóta. Hozzátette: kis szerencsével elérhető cél lehet a dobogós helyezés, de előzetesen nagyon nehéz lenne megítélnie, hogy pontosan hol helyezkedik el a mezőnyben.

A 19 éves Tassi Attila elsődleges céljaként a tapasztalatszerzést nevezte meg, számára az első WTCR-szezonjában az a lényeg, hogy minél többet tanuljon.

„Két évvel ezelőtt az Európa-kupában kihoztam a maximumot a hétvégéből, de ez az idei más lesz.

Nagy a mezőny, erősek a versenytársak, ugyanakkor természetesen nagyon jó lenne hazai közönség előtt legalább egyszer felállni a dobogóra”

- jelentette ki Tassi.

A WTCR mogyoródi fordulójának két betétfutama lesz: a túraautós Európa-kupában (TCR Europe) Nagy Dániel képviseli a magyar színeket, a Kia Platinum Cup elnevezésű márkakupa-sorozatban pedig a mezőny egyetlen női versenyzőjeként Vogel Adrienn-nek, valamint csapattársának, Bernula Istvánnak szurkolhatnak a hazai nézők.

A WTCR első futamát szombaton 15.15 órakor rendezik a Hungaroringen, a második és a harmadik versenyre pedig vasárnap 15.30-kor és 17 órakor kerül sor.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!