Forma-1

2018.08.31. 16:24

Mégis megtartják a hockenheimi Német Nagydíjat

A júniusi bejelentéssel ellentétben mégis megrendezik jövőre a Forma-1-es Német Nagydíjat Hockenheimben, miután a pálya vezetőségének sikerült megállapodnia az autós gyorsasági világbajnokság elöljáróival.

A pénteken nyilvánosságra hozott előzetes versenynaptárban július 28-i dátummal kapott helyet a németországi futam, az F1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media pedig megerősítette, hogy egy évvel meghosszabbították a hockenheimi pálya szerződését.

Júniusban a Hockenheimring vezetősége még arról számolt be, hogy 2015-höz és 2017-hez hasonlóan anyagi okok miatt nem tudják vendégül látni a száguldó cirkusz mezőnyét.

„A mostani megállapodás is mutatja, hogy a Forma-1-ben minden érintett azon dolgozik, hogy a sportág jövőjét a szurkolók érdekeinek szem előtt tartásával hosszú távra biztosítsa” – jelentette ki Chase Carey, a Forma-1 első embere, a Liberty Media elnöke.

Georg Seiler, a Hockenheimring vezérigazgatója azt mondta, „kölcsönös bizalmon alapuló, konstruktív és megoldás-központú” tárgyalások eredményeként sikerült megállapodni a 2019-es Német Nagydíj megrendezéséről.

A németországi futamot – amelyet az idén július 22-én a címvédő és négyszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyert meg – 2008 után felváltva Hockenheimben és a Nürburgringen tartották, ám utóbbi helyszín anyagi problémák miatt 2013 után kiszállt a sorozatból.

A jövő évi előzetes versenynaptár 21 futamot tartalmaz, a sorozat márciusban Ausztráliában kezdődik, a Magyar Nagydíjat a tervek szerint augusztus 4-én rendezik, a zárófutam pedig december 1-jén Abu-Dzabiban lesz.

A Forma-1 2019-es előzetes versenynaptára:

március 17.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne

március 31.: Bahreini Nagydíj, Szahír

április 14.: Kínai Nagydíj, Sanghaj

április 28.: Azerbajdzsáni Nagydíj, Baku

május 12.: Spanyol Nagydíj, Barcelona

május 26.: Monacói Nagydíj, Monte-Carlo

június 9.: Kanadai Nagydíj, Montreal

június 23.: Francia Nagydíj, Le Castellet

június 30.: Osztrák Nagydíj, Spielberg

július 14.: Brit Nagydíj, Silverstone

július 28.: Német Nagydíj, Hockenheim

augusztus 4.: Magyar Nagydíj, Mogyoród

szeptember 1.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps

szeptember 8.: Olasz Nagydíj, Monza

szeptember 22.: Szingapúri Nagydíj, Szingapúr

szeptember 29.: Orosz Nagydíj, Szocsi

október 13.: Japán Nagydíj, Szuzuka

október 27.: Mexikói Nagydíj, Mexikóváros

november 3.: Egyesült Államok Nagydíja, Austin

november 17.: Brazil Nagydíj, Sao Paulo

december 1.: Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!