Videó és fotógaléria

2019.07.14. 16:05

Nagy volt a verseny a látrányi Löködöncön

Látrányi Löködönc néven terepfutó versenyt rendeztek a hétvégén a Látrányi Gyümölcs és Lekvárfesztivál keretében, hiszen a lekvárevés nem kevés kalória-bevitelt jelent, ezért érdemes lemozogni pluszt.

Turbéki Bernadett

-Somogyra nem jellemző ez a fajta verseny, ezért találtuk ki négy évvel ezelőtt-mesélte Kelemen Ferenc, Látrány polgármestere. -A gyönyörű táj lehetővé teszi, hogy ilyet rendezzünk, és nem titkolt célunk, hogy bemutassuk, hogy a sztrádán innen, és a 67-esen túl milyen szép hely van, a Balatonparton kívül. Nem az a célunk, hogy ezrek vegyenek részt a versenyen, továbbra is azt szeretnénk, ha családias maradna. A sikert pont ebben érezzük, hogy aki eljön hozzánk egy napra, következő évben már szobát vesz ki, és hozza a családot, a barátokat-tette hozzá a polgármester.

 

-Mohácsról jöttem a családommal, mindannyian részt vettünk a Löködöncön-mondta Schmidt Gábor, aki az öt és a nyolc kilométeres távot is teljesítette.-Tavaly óta sokkal-sokkal nehezebb lett a pálya, és ez nagyon jó-tette hozzá a családapa.

A Látrányi Löködönc akadályait öt kilométeren a férfiak közül Kováts György teljesítette legjobban, a junioroknál Völgyi Balázs, a gyermekek között pedig Martinka Máté bizonyult legjobbnak. Ugyanezen a távon a hölgyek között Völgyi Viktória, a junioroknál Kővári Juno, a gyermekeknél Lelkes Fanni volt a legügyesebb. A nyolc kilométeres távot felnőtteknél Ulrich Balázs, és Márk Ibolya, a junioroknál Udvaros Zoltán nyerte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában