Hajszálnyira volt

2017.07.26. 13:12

Nem jutott negyeddöntőbe a női párbajtőrcsapat

A női párbajtőrcsapat óriási küzdelem végén, ráadástussal kikapott az olimpiai bronzérmes orosz együttestől a nyolcaddöntőben a lipcsei vívó-világbajnokság szerdai zárónapján, így a folytatásban a 9-16. helyért küzdhet tovább.

Az egyéni olimpiai bajnok Szász-Kovács Emesével, illetve Várnai Viviennel és Budai Dorinával felálló magyaroktól bravúrnak számított volna az oroszok elleni siker. A meccs során azonban nem érződött a két csapat közti különbség, a csapatok fej fej mellett haladtak.

Szász-Kovács vette át utoljára a pástot, 26-28-as állásnál, így reális esélye volt fordítani Kolobjova ellen, akiről a legutóbbi emlékei nem lehettek pozitívak, hiszen a júniusi Eb elődöntőjében 15-13-ra kikapott tőle. Az első egy percben a magyar vívónak tulajdonképpen semmi sem sikerült, és 1:50 perccel a vívóidő vége előtt már 32-27-re vezetett Kolobjova.

Szász-Kovács azonban ezek után sokkal pontosabbá és megfontoltabbá vált. Támadásait jól előkészítve indította, s fokozatosan közelített riválisához, majd 18 másodperccel a zárás előtt 32-32-re alakította az állást. Ezek után a két vívó a ráadástusra bízta a döntést, melyet a támadóbban fellépő orosz a pást végén bevitt, így a magyarok a 9-16. helyért folytathatják a küzdelmeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!