Fotó: Illyés Tibor / MTI

Döntetlent játszott a válogatott Argentínával

A két együttes negyedszer találkozott egymással, három magyar siker után ez volt az első döntetlen.

A 12 500 fős befogadóképességű Royal Arena lelátójának teljes felső karéját lezárták, ennek ellenére rendkívül foghíjasak voltak a szektorok és a szokatlanul hangulattalan meccsen időnként még a játékosok, edzők szavait is lehetett érteni.

A magyar csapat remek védekezéssel, Mikler Roland négy védéssel, Balogh Zsolt pedig három góllal kezdte a találkozót, amelynek 11. percében Manolo Cadenas argentin szövetségi kapitány időt kért, mert válogatottja egyszer sem volt eredményes (5-0).

A három kiváló játékosát sérülés miatt nélkülöző dél-amerikai kontinensbajnok Lucas Moscariello három találatával felzárkózott (6-4), majd Matias Schulz kapus védéseire alapozva tartotta a szoros állást. Ebben az időszakban a magyar védekezés nem volt hatékony, a támadások lassan folytak, ezt a gyorsan játszó ellenfél gyakran kihasználta, a szünetben – Balogh Zsolt eredményessége miatt – mégis háromgólos hátrányban volt (13-10).

A második felvonás elején ismét egy gólra csökkentette hátrányát Argentína, ekkor – a meccs során először – pályára lépett Nagy László, és rögtön be is talált. A nyitott védekezéssel nem tudtak mit kezdeni a magyarok, így első alkalommal hátrányba kerültek (15-16). Federico Fernández találatai után, tíz perccel a vége előtt Bánhidi Bence góljával ismét a magyar csapat vezetett (22-21), ám a mozgékony dél-amerikaiak újra fordítottak.

A hajrában is rendkívül pontatlanul játszó magyarok ötven másodperccel a végső dudaszó előtt egyenlítettek Lékai révén, majd Mikler Roland védeni tudott, Csoknyai István szövetségi kapitány pedig időt kért, amikor már csak 13 másodperc volt hátra. Az utolsó támadásnak is egy eladott labda vetett véget, így nem nyílt esély a győzelem megszerzésére.

Az argentinok legeredményesebb játékosa Pablo Simonet volt, aki 12 lövésből hatszor talált a kapuba, míg Manuel Crivelli öt gólt dobott. Mikler Roland 39 lövésből 15-öt védett.

A magyar válogatott a D csoportban vasárnap Angolával, hétfőn Katarral, szerdán Egyiptommal, csütörtökön pedig az Európa-bajnoki ezüstérmes Svédországgal találkozik. A hatosból az első három lép tovább.

A torna győztese kijut a 2020-as tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek pedig részt vehetnek a jövő tavasszal sorra kerülő selejtezőtornákon.

Eredmény, csoportkör, 1. forduló, D csoport:

Magyarország-Argentína 25-25 (13-10)
———————————–
Koppenhága, néző, v.: López, Sabroso (spanyolok)
lövések/gólok: 39/25, illetve 44/25
gólok hétméteresből: 5/6, illetve 1/1
kiállítások: 8, illetve 6 perc

Magyarország:
————
Mikler – Hornyák, Bodó 1, Bánhidi 4, Lékai 6, Balogh Zs. 11, Bóka, cserék: Ilyés, Ligetvári, Sipos, Jamali 2, Ancsin, Juhász, Nagy L. 1, szövetségi kapitányok: Csoknyai István, Vladan Matics

Borítókép: Balogh Zsolt (j) és az argentin Nicolas Bonanno a német-dán közös rendezésű férfi kézilabda-világbajnokság csoportkörének 1. fordulójában játszott Magyarország – Argentína mérkőzésen Koppenhágában 2019. január 11-én

Hozzászólások

vízilabda Klein Péter
Három hét szünet után a kupában pólóznak
rossz ötlet / 34 perce
Brutális megszorítás lehet a Párbeszéd nagy ígéretéből
Adóemelések sora árán vezethető csak be a mikropárt ötlete, az alapjövedelem.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk GÁBRIEL JÓZSEFNÉ Berger Irén volt kaposvári lakos 88 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 25-én, pénteken, 11 órakor a kaposvári Keleti temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
"Nem fogjuk már elgyöngült kezed, Nem simogatjuk őszülő fejed. Nem tekint ránk ragyogó szemed, Marad a csend... Mindent köszönünk neked." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HORVÁTH ISTVÁN cukorgyári vasöntő életének 84. évében türelemmel viselt súlyos betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása szeptember 28-án 10 órakor lesz, a kaposvári Keleti temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését! Gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett Édesanyánk, Teri mamánk, Dédikénk KOCH GÉZÁNÉ Rácz Teréz 2020. szeptember 12-én, életének 93. évében,csendesen eltávozott tőlünk. A balatonföldvári temetőben szeptember 25-én 11 órakor búcsúztatjuk. Gyászoló családja
„Értünk többé már nem aggódsz, nem fáradsz és nem dolgozol. Pihensz csendben, csillagok közt, hol nincs már fájdalom.” Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY LAJOSNÉ Máté Irén simonfai lakos 83 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 24-én, csütörtökön, a 16 órai gyászmisét követően lesz a simonfai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászolja: Szerető családja
"...Annyira akartam élni, A betegséget legyőzni, Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül, szívetekben Tovább élhetek!..." Megrendülten tudatjuk, hogy BALI GYÖRGY szeptember 3-án, 89 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Szeretett halottunk hamvait szeptember 30-án 15 órakor a nagyatádi temetőben a római katolikus egyház szertartása szerint helyezzük örök nyugalomra. Gyászolják: felesége, leányai, testvérei, 3 unokája, rokonai, barátai, és mindazok akik ismerték és szerették. E-mail cím: [email protected]
"Küzdöttél, de már nem lehet, Átölel a csend és a szeretet." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy PERÓCZI ISTVÁN 63 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 25-én, pénteken, a 14 órai gyászmisét követően lesz a somogysárdi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FILIPOVICS TIBORNÉ Domokos Irma csokonyavisontai lakos 61 éves korában súlyos betegség következtében elhunyt. Végső búcsút veszünk tőle szeptember 24-én, 10.30 órakor a csokonyavisontai református temetőben. Gyászoló családja
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KERTÉSZ JÓZSEFNÉ Nagy Julianna Kaposvár, Füredi utcai lakos életének 92. évében elhunyt. Temetése szeptember 22-én, kedden 14 órakor lesz az orci temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászolja szerető családja
„Te szerettél minket, mi is nagyon szerettünk téged, sokat küzdöttél, bíztál, mi is harcoltunk érted, de erősebb volt az alattomos betegség, s elrabolt tőlünk örökre.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KULCSÁR JÓZSEF Kaposvár, Szombathely utcai lakos, méltósággal viselt betegség után 81 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 22-én, kedden, 15 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászolja szerető családja
„Elfelejteni téged nem lehet, csak meg kell tanulni élni nélküled.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SCHLÁGMÜLLER ZOLTÁN életének 65. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása szeptember 21-én hétfőn 10 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászoló szerettei
Megrendülten tudatjuk, hogy BÓJÁS GYULA kaposvári lakos életének 76. évében hosszantartó súlyos betegségben örökre elment. Búcsúztatása szeptember 22-én, 11 órakor a kaposvári Nyugati temetőben lesz. Hamvait otthonában helyezzük örök nyugalomra. Kérjük, a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászolja: vígasztalhatatlan felesége, leánya Judit, imádott unokái Péter és Kornél, veje Lajos
„Elfeledni téged nem lehet, csak megtanulni élni nélküled.” Fájó szívvel tudatjuk, hogy NEMES ANDRÁSNÉ Zámbor Mária 82 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 21-én, hétfőn, 15 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy KATALIN KÁLMÁNNÉ Meráczi Erzsébet volt csombárdi lakos, 91 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 21-én, hétfőn, 13 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Gyászolja lánya és családja
„Kifelé az időből, befelé a térbe… Lehet, hogy egyszer csak rálátsz az egészre?” Bertók László Szomorú szívvel tudatjuk, hogy községünk díszpolgára, BERTÓK LÁSZLÓ Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a Somogy Polgáraiért Díj kitüntetettje, aki ezer szállal kötődött szeretett szülőfalujához, Véséhez, életének 85. évében szeptember 14-én Pécsett elhunyt. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Vése Község Önkormányzata
„Elmentem Tőletek nem tudtam búcsúzni, nem volt idő arra el kellet indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok: nézzetek az égre.” Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy CSABI CSABA a KAVÍZ volt dolgozója somogyaszalói lakos, életének 47. évében elhunyt. Temetése szeptember 18-án, pénteken, 13 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászolja szerető családja
Fájó szívvel tudatjuk, hogy BALOGH IMRE nyugalmazott alezredes 93 éves korában elhunyt. Temetése katonai tiszteletadással szeptember 18-án, pénteken, 11 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászolja szerető családja
"Pihenj csendesen, hol nincs fájdalom, Szívünkben itt leszel, míg élünk a világon." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BURKUS JÓZSEFNÉ Piroska Jutai úti, volt Kertész utcai lakos 72 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 18-án, pénteken, 14.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Szerető családja
„Értünk többé már nem aggódsz, nem fáradsz és nem dolgozol. Pihensz csendben, csillagok közt, hol nincs már fájdalom.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PULAI SÁNDORNÉ Pintér Anna magyaregresi lakos, 82 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 19-én, szombaton a 09 órai gyászmisét követően lesz a magyaregresi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Minden külön értesítés helyett. Gyászoló szerettei
„Megállt a kéz, megállt a szív, nincsen szó ajkadon. Szívünkben örökké élsz mert szerettünk nagyon.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették, hogy gyermekünk, testvérem SZIGETI GÁBOR Ligi 55 éves korában tragikus hirtelenséggel Duisburgban elhunyt. Szeretett fiunk temetése szeptember 19-én, szombaton 14 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Hálánkat, köszönetünket fejezzük ki minden kedves rokonnak, barátnak, ismerősnek akik utolsó útjára elkísérik s gyászunkban velünk vannak. Gyászoló szerettei „Ő már ott van, ahol nincs fájdalom örök álmát őrizze béke és nyugalom.”
Megrendüléssel tudatjuk, hogy BORDA IMRÉNÉ Kincses Margit és fia BORDA IMRE balatonkeresztúri lakosok szeptember 3-án elhunytak. Hamvasztás utáni búcsúztatásuk szeptember 18-án, pénteken, 14 órakor lesz a nagybajomi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjukra elkísérik. A gyászoló család
tenni kéne valamit / 49 perce
Itthon is így kéne: fővárosi segítséggel nőtt a bécsi vendéglők forgalma
helyi időjárás / 1 órája
Meleg marad az idő, de este megjön a csapadék
Sonline
Emlékműavatás / 1 órája
Rendhagyó túrával tisztelegtek a 32-es határvadászok emléke előtt (videó)
40 év után / 1 órája
Bocsánatot kért Yoko Onótól John Lennon gyilkosa
álláspont / 2 órája
Egyetértés alakult ki: Bíró Lászlónak nincsen helye a törvényhozásban
Versenyre és hobbira / 2 órája
Megjött a Huawei ütős új órája, fitnesz kiegészítője