Vizes vb – úszás

2017.07.26. 10:38

Nincs magyar elődöntős 100 méter gyorson

Bohus Richárd a 18., Kozma Dominik pedig a 21. helyen zárt, ezzel egyikük sem jutott be az elődöntőbe 100 méter gyorson szerdán, a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.

A vb egyik legnépesebb számára 119-en neveztek, igaz, néhányan végül nem álltak rajtkőre. A magyarok közül Bohus az utolsó előtti, azaz a tizenegyedik futamban kapott helyet. A 24 éves békéscsabai versenyző a szélső, 9-es pályán kifejezetten jól kezdett, és a forduló után ugyan visszaesett, nagy hajrával, egyéni legjobbjától csupán egyetlen századdal elmaradva 48.87 másodperccel az ötödik lett.

Ezután a közönség új kedvence, Kozma Dominik állt a rajtkőre, a 26 éves úszó a vasárnapi nyitónapon a bronzérmet nyert 4x100 méteres gyorsváltó első tagjaként ért el országos csúcsot, majd kedden 200-on – ahol fantasztikus versenyzéssel hatodik lett – Cseh László 2009-es hazai rekordját javította meg.

Kozma a 8-as rajthelyről indulva negyedikként fordult a második 50-re, és végül Bohus idejéhez képest két századdal rosszabbat, 48.89-et úszott, ezzel hetedik lett a futamában.

(Borítóképünkön Bohus Richárd rajtol a férfi 100 méteres gyorsúszás előfutamában. MTI-fotó: Illyés Tibor.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!